Dió-karamell cinnabon
Mennék vissza már holnap, enni az eredetit. Akár dobozból is.
De ehelyett inkább harmadik hete nyavalyás vagyok, mindennel le vagyok maradva, a fogorvost ma mondtam le másodszor,
képtelen lennék nyitva tartani a szám akár 5 percig is. És akkor a belenyúlkálást még nem is számoltam bele.
Ilyenkor nagyon jól jönne, ha valaki táplálna minket, mert nagyon elmegyünk egyszerű irányba, sem energiám, sem kedvem a konyhában lézengeni.
Az utóbbi időben némi kappanháj leszaladt rólam, aminek a nagyon üdvös hatása megmutatkozik nadrággombolásnál.
Mindenképp itt volt az ideje a brutális visszapótlásnak, lézengés ide-vagy oda, nehogy már ne lehessen nyafogni a hasalja szalonna miatt, ez a fahéjas csiga meg tökéletesen megfelel minden kívánalomnak és még nosztalgiázni is lehet fölötte.
Arról nem is beszélve, milyen rohadt hideg van, amikor most kellene a langymeleg tavaszi szellőknek fújdogálni, duplázott napsugarak mellett.
Szóval hiába van egy csomó epres recept, amit mindenképp ki kell próbálnom, ez határozottan a kalóriák ideje.
Meg hogy együnk már valami kicsit bonyolultabbat, mint a krumplis tészta.
Persze az eredeti recept szigorúan titkos, de mindig vannak vállalkozó szellemű népek, akik kísérleteznek hogy előállítsák az ugyanolyat (bár az igazi pecan caramel cinnabon töltelékében is van egy jó adag nyúlós karamell).
Jelen esetben kettő recept kombinálásával próbálkoztam, a food.com-ról a karamellt a tésztát pedig innen szedtem.
Igaz, a másfél csésze cukortól kicsit a szívemhez kaptam, azonnalosan le is csökkentettem a szintén nem kevés 10 dkg-ra ettől még nem az én receptem. Még úgy sem hogy az 1 tk sót csipetnyire redukáltam.
Meg a töltelék sem pont olyan. A mascarponés öntet sem.
Nyilván pekándióval autentikusabb lenne, de most beértük a sima, magyar fán növő magyar dióval.
A végeredménnyel meg voltunk elégedve, hozta a cinnabon-fílinget, bár kétségkívül jobban esett volna a Universal Pictures cinnabonozójának vasasztalkái mellett.
Dió-karamell cinnabon
tészta:
2.5 dl tej
1/2 kocka élesztő (vagy 2 1/2 tk szárított)
8 dkg puha vaj
1/2 kg finom liszt (vagy kenyér, most nekem nem volt)
10 dkg cukor
csipet só
töltelék:
10 dkg puha vaj
8 dkg porcukor
1 ek fahéj
karamellszósz
15 dkg cukor
1/2 dl víz
2.5 dl tejszín
2 ek vaj
( A cukrot a vízzel feltettem kis lángra és egyáltalán nem nyúltam hozzá, míg szép halványbarna nem lett. Akkor kicsit átkevertem, hagytam még pirulni borostyánszínűre.
Lehúztam a tűzről, óvatosan hozzáöntöttem a tejszínt.
Ha a karamell nem olvad fel teljesen, ahogy nálam sem, kicsit kavargatva még főzni kell, ha felolvad, jók vagyunk.
Beledobjuk a vajat, összekeverjük és elkóstolgatjuk a felét, míg a tészta meg nem sül. Ez már maga annyira jó, a saját egyszerűségében, hogy legközelebbi kalóriabombázásnál minimum másfél adagot csinálok)
mascarponés öntet (még ráadásul)
1.5 dl tej
25 dkg mascarpone (vagy Philadelphia krémsajt, a sima persze)
10 dkg cukor
5 dkg vaj
(Tejet felmelegítettem, a cukrot feloldottam benne, hozzákevertem a mascarponét majd a tűzről levéve a vajat.
Itt azért már kicsit elgondolkodtam, akarom-e majd ezt is rárakni.
Akartam.)
És összesen 30 dkg dió, megpirítva. A fele durvára vágva megy a töltelékbe, a másik felét a tetejére szórjuk tálalásnál.
Tészta.
Én az állapotomra való tekintettel beledobáltam mindent a kenyérsütőbe (legalábbis ami a tésztához való) és tészta programon másfél óra után szép fényes, könnyű tésztát borítottam ki az üstből.
Ennek hiányában a langyos tejhez tettem volna 1 tk cukrot, beleraktam volna az élesztőt (mindegy, melyiket) és miután szépen felhabzott, akkor adtam volna a többihez, dagasztás, kelesztés.
A megkelt tésztát lisztezett gyúrólapon kb. fél cm vastag téglalappá nyújtottam.
A vajat-cukrot-fahéjat összekevertem, megkentem vele a tésztát, megszórtam a durvára vágott dióval, egyik hosszabb oldalán kihagyva a kenésből-szórásból 1 cm-t, ebbe az irányba tekergettem fel a tésztát.
Hosszabbik oldalánál kezdve feltekertem, a nem kent oldal irányába, azt a végét jól odalapogattam a rúdhoz, hogy ne nyíljon szét.
Kb. 2 ujjnyi csigákra vágtam, 9 db lett.
20*30 cm-s tepsibe sütőpapírt tettem és belerakosgattam a tésztát.
Direkt nem törekedtem a csigaformára, az igazi sem igazán csiga.
Hagytam duplájára kelni, 190 fokos sütőben sült kb. 25 percet.
Azon melegében a karamellszósz felét ráöntöttem.
Tálalásnál minden csigát még egyszer nyakon öntöttünk karamellel és pluszban a mascarponés szósszal (ez már tényleg az irgalomatyja kategória, de mi bátor népek vagyunk), megszórtuk a tetejét dióval (valamint bágyadtan intettünk még a gondolatra is, hogy így is le kellene fotózni).
(A csigák külső része egy helyen megrepedt, mivel megkelt rendesen, ez azt jelenti, elbírt volna még némi tejet, ezek szerint elég jó a lisztem. De ez a belbecsen nem változtatott)
Van aki szerint ez valami orbitális kalóriabomba, cukormérgezés, maga a kárhozat és jaj, még belegondolni is.
Hát, ja.
Viszont elképesztően finom.
Ha gyakran ennénk ilyet, én is rázogatnám a fejem rosszallólag.
Így viszont mélázva és jóízűen tologattam befelé és közben a szép új világra gondoltam.
Jobbulást neked, és igen, nem kell foglalkozni állandóan a kalóriákkal, én mondjuk semmikorsem már :-)
Egyszerűen muszáj néha ilyeneket is, majd most úgyis jön a nyár – ha jön – és lehet enni a könnyed sok gyümölcsöst, sok zöldségest :-9
Köszönöm :) Egyetértek, nem lehet állandóan ésszerűen táplálkozni, és addig jó, míg nem muszáj. Néha belefér ilyen, most pl. almát eszem, pedig ehhez az időhöz mennyivel jobban passzolna a cinnabon:) Remélem igazad lesz és jön tényleg a nyár!
Nekem már van egy pici cukrom, tényleg épp csak, szedek rá gyógyszert és nem törődöm a többivel, nem számolgatok kalóriákat, néha használok édesítőket, néha nem, nem vagyok nagy szénhidrátevő, de majd mindennap kell ennem valamilyen édességet, mert belepusztulnék, ha nem, édesszájú vagyok.
Rendszeresen mérem a vércukor értékeimet, és mindig ugyanabban a tartományban cirkulál /7 és 8 egész között/. Szerintem a stressz okozza elsősorban, meg a hajlam, a nagymamáim is cukrosak voltak anno, sokkal súlyosabban. Remélem nálam ez marad csak ennyi.
Anikó, az jó, ha nem kell visszafognod magad. Én elvagyok édes nélkül, de ha muszáj lenne, biztos, hogy szenvednék már csak a tudattól is, hogy nem lehet mondjuk egy ilyen fahéjasat bármikor. Azt nem tudtam, hogy stressztől is lehet, de hát végül is attól bármi. Remélem én is, addig is sütire fel :)