Kacsakeksz

Valami eszméletlen ösztönből kifolyólag valahonnan tudják, mikor megyünk sétálni. Azt nem lehet korántsem mondani, hogy egy időben történik ez, ezért tudják, mert meglehetősen kiszámíthatatlan népek vagyunk, mikor épp idő van rá, akkor megyünk el.
Ilyenkor virágnyelven szoktunk fogalmazni, mert ha a mágikus “elmegyünk ” szót kiejtjük, már megőrülnek. Ha épp kint vannak, verik az ajtót, ha bent, akkor kitör a cécó, Gombszemű csengősen ugat, orromig ugrál, a másik szaladgál. Míg csak egy volt, szépen leült nyakörveléshez, de ez a kis őrült teljesen megbolondította őt, úgyhogy nem egy egyszerű dolog elindulni. Útközben meg ugye jön a többi szegény hergelése, akiknek nem jut a jóból és csak a kerítés mögül néznek…
Szóval, elindultunk és a tőlünk nem messze lévő kis tavon  buliztak a vadkacsák, szokás szerint.
Megvan az első idei fészekalja, 9 darab helyes kis apró kacsagyerek.

A parton kicsit le szoktunk telepedni, hogy az ebek tudjanak bóklászni az erdőben, egyszer csak szól az én gyerekem, hogy ajjaj, ott egy kutya!
Ami ugye Alajosunk miatt érdekes, akit meg kell kötni, ha nála sokkal nagyobb fiúkutya jön, nehogy vérmedveként széttépje. Alajos, a másikat.
Huhú, mondom, hol? Mutatja.
Hát nem kutya, egy őzbak volt! A szél felőle fújt, nem vett minket észre, mert teljesen dermedten ültünk, úgyhogy kb. 10-12 méterre állt meg tőlünk. Nem tudom, mikor fedezett volna föl, ha a fák közül egy pasi nem lép ki, akkor beszaladt az erdőbe.
Én közben egész idő alatt drukkoltam, hogy a kutyák nehogy akkor szaladjanak elő, nem is tudom, melyiküket féltettem jobban, az őzet, vagy a kutyákat.
Egy csomószor olvastam, hogy az őzbak agresszív lehet, ha ez jutott eszembe, a kutyákért aggódtam, ellenkezőleg meg amiatt, nehogy ijedtében szegény őz frászt kapjon az ebektől.
Pár hónappal ezelőtt beszaladt egy a házak közé, és teljes erőből belerohant egy betonkerítésbe. Aztán jött valaki, hogy elviszi állatorvoshoz, azóta is remélem, hogy nem a fazékban végezte szegény…
Nem tudom ez a miénk hogy került ide, mert keskeny erdősáv van csak, nem igazán alkalmas egy ekkora állat életterének, beljebb a házak, aztán a nagyon forgalmas főút.
Csak remélni tudom, hogy nem vár rá valami szomorúságos vég.
Mindenesetre óriási élmény volt mind a kettőnknek.

És akkor ha már kacsát láttunk, kellett nekünk is. Sülve.
Ana receptje, picit módosítva

Kacsakeksz

24 dkg liszt , nálam fehér tönköly
1 tojás
18 dkg barnacukor , nálam DM-ben kapható bio nád
18 dkg vaj
1/2  tk fahéj
egy késhegyi őrölt zöld kardamom
késhegynyi őrölt szegfűszeg
1 teáskanál sütőpor
pici só

mazsola, tökmag

Az egészet összedolgoztam géppel, aztán ment a hűtőbe, másnapig.
Két vastag nudlit hengerítettem belőle, miután kiengedett gyúrhatóvá . Felszeleteltem nagyobb karikákra, majd a karikákból hosszú gilisztát sodortam, kb. 20 centiset.

Az egyik végét felsodortam balról, mint gyurmázásnál a csigaházat, ez kb. a harmada az egésznek, ez lesz a feje, a másikat ellentétes irányba sodrom, ez lesz a teste, és egy kis csücsköt csinálok  faroknak.
Kézzel kicsit lelapítottam, mazsola ment a fejére, szemnek, tökmag csőrnek.

Akinek nagyobb mazsola jutott, az döbbent kacsa lett, amelyiknek nem, az normális…

Nem túl közel raktam a tepsire őket egymáshoz és 190 fokon 8 perc alatt megsült.

Két normális, egy döbbent: