Négy láb jó

Úgy kezdődött, hogy Várkonyi Andi honlapjára vetett a véletlen. Rokonlelkeket ha talál az ember, mindig örül, de itt azért az állam leesett. Hogy egy fiatal lány arra tegye fel az életét, hogy menedéket nyújtson egyébként egészséges, de térdsérülés miatt vágóhídra szánt lónak, út mentén kidobott kutyának, odavetődött macskának, az azért nem mindennapos dolog.
És olyannyira felteszi rá az életét, hogy képes mindenkitől távol egy alföldi tanyára, nem annyira nagy komfortba leköltözni, az végképp nem akármi.
Az egész a névadóval, Zakuszkával kezdődött. Nem ám arról a jóféle babos dologról van szó, amit általában ezen a néven ismerünk. Zakuszka egy ló. Akit Andi felesben vett meg egy barátjával, mert azt gondolta, itt az idő, hogy lova legyen. Mit ád isten, az eredeti tulajdonosok elfelejtették közölni, kicsi kis baj van a jószággal. Nem nagy, épp csak porcleválás van a térdében, mint később kiderült.
Itt kezdődött a lavina, de ezt akkor Andi még nem tudta. A lovat meg kellett persze műteni, aztán még el is törte a térdét. Lett egy lova. Csak épp lovagolni nem lehetett. Hosszas lótárolási bonyodalmak után hősnőnk kénytelen volt hazavinni a lovat hidegkúti családi házuk normál méretű kertjébe. Látom magam előtt a szomszédok arcát, amikor kimennek a kertbe, hogy kiaggassák az ágyneműt és a másik portáról egy barátságos lóarc bámul rájuk…
Végül aztán sikerült jó helyet lelni a négylábúnak, de hogy hogy nem, Andit megtalálta még három hasonlóan délceg állapotú, levágásra ítélt ló, valahogy akadt négy kutya, meg két macska is. Ez már vészhelyzet volt logisztikailag, aztán a sors úgy hozta, sikerült Balástyán egy tanyához jutnia, ahová levihette a seregletet.
A történetbe akkor kapcsolódtam be, legalábbis elméleti szinten, mikor már innen elköltözve Mátracserpusztára került a menhely, szépen felszaporodott állománnyal. Azon túl, hogy remekül szórakoztam a történetein, belegondoltam, milyen hatalmas munkát vett a nyakába azzal, hogy befogadja ezeket a jobb sorsra érdemes állatokat, akikre egyébként a vágóhíd, vagy menhelyi elaltalás várna.
Nagyon lelkes lettem. Biztos vagyok benne, rajtam kívül más is eljátszott a gondolattal, hogy valami ilyesmibe belevág. Aztán marad a gondolat, és a maximális létszám, két darab befogadott kutya.
De ő megcsinálta.
Legújabb szerzeményét egy tíz éves kutyát az Illatos útról, az elaltatás elől menekítették hozzá. Jó ég, tíz kutya. Én ezzel a kettővel sem bírok időnként.
Olyannyira csodálkoztam, hogy ebből egyenesen következett, levelet írtam neki, nem bánná-e, ha személyesen gyömöszölnénk meg az állományt?
Nem bánta. Így esett meg, hogy az iskolai szünet hetében Sarjjal együtt felkerekedtünk és nekiindultunk látogatóba. Az azért jellemző, sikerült kiválasztanunk azt az egyetlen napot a hétből, amikor hideg volt és esett. De ez sem volt gond, vettük az összes akadályt és a ritka vacak úton a hegyoldalban végül megérkeztünk a Zakuszka-tanyára.
Annak dacára, hogy szegény Andit kínozta valami nyavalya, nagyon helyesen fogadott minket. Nem is vacakoltunk formaságokkal sokáig, Flex kutyán kezdtük a gyömöszölést, majd valami medvenagy jószág közeledett. Ja, az csak Igor, intett Andi. Igor egy kaukázusi, aki ismeri a fajtáját, annak nem kell magyaráznom, nem egy öleb. A heveny szívrohamtól az mentett meg, hogy a tanyanaplóból már felszedtem a kellő információt ennek elkerülésére, Igor ugyanis legjobban oldalvást fekve szereti tölti a napjait, lehetőleg mélyalvásban, ezen felül szelíd mint a szopósbárány. Ennek bizonyságát is adta, kedvesen nekem dőlt, majd csábosan pillogott rám a fejét hátrafelé tekergetve. Ő sem tiltakozott egy kis masszírozás ellen.
Némi répákkal a kezünkben cserkésztük be az első lovat, de igen hamar kiderült, nem kell cserkészni. Cica ugyanis teljesen vak. És kedves, szelíd, és előírásszerűen bársonyorrú.
Persze kiváncsiak voltunk a ménes többi tagjára is. Arra a kérdésre, ők merre vannak, Andi nagyvonalúan elmutatott oldalvást, ahol csak a végtelen messzeséget láttam, de végül is, ő tudja.
Nekiindultunk a domboldalnak, ahol némi gyaloglás után még mindig nem mutatkozott egy darab ló, de még egy árva más jellegű négylábú sem. Aztán kiértünk a fák közül és tényleg. Egy csomó ló legelt szanaszét, a nagyon távolban álmaim szamárkája, itt-ott egy póni, csak a kontraszt miatt. A legelőnek a szélei a távolba vesztek, azt hiszem bármelyik ló összetenné a patáját, ha ilyen helyen lehetne.
Kénytelen vagyok bevallani, minden imádatom ellenére abszolute nem értek a lovakhoz. Lógazdának szót fogadok, ha elirányít,hol merre álljak a ló mellett és merre ne, de néhány lovas kalandon és azon kívül, hogy Sarjat hurcoltam egy darabig lovagolni, teljesen tudatlan vagyok.

És azon is elcsodálkozom mindig, hogy ekkora nagy, eszes állatot irányítani lehet. Arról pedig a lovak és az öszvér tudna mesélni, hogy nem csak irányítani, hanem véresre verni, láncon tartva kínozni is. A szerencsések, akik ettől Andi révén megszabadultak, óvatosan cserkésztek be minket. Volt, aki bizalmatlanul tartotta a távolságot, de kisvártatva közelebb jöttek és volt pillanat, amikor egyszerre négy barátságos lófej szuszogott a nyakunkba.
Az ugye megvan mindenkinek, hogy ki kell várni, míg az állat kezdeményez?
Ezek kezdeményeztek. Na most az van, hogy ha bejutok egy lóval dúsan ellátott, ámde kisebb méretű karámba, általában ilyenkor kicsit kényelmetlenül vagyok. Ki tudja, mit hoz a jövő? Megijednek, vagy összetalálkozik két rivális, mit tudom én, aztán rajtam vezetik le… De itt hely volt. Hatalmas hely. És saját jószántukból jöttek oda, nem én tukmáltam magam rájuk. Óriási volt. Komolyan. A gyerekemből időnként csak a lábait láttam, egyébként meg deréktól felfelé érdeklődő lovakban végződött. Jól táplált, előírásszerűen kerek fenekű lovakban. Pedig a zöme nem ilyen állapotban került a tanyára.
Ennél érdekesebb csak akkor lett volna, ha nincs olyan gusztustalan nyálas és hideg idő, de akkor ez minket nem érdekelt.

Mikor túlestünk az első rohamon, szamárnézőbe mentünk. Ő ugyanis nem jött oda, naná, minek fáradjon, úgyis megyünk mi. Bár komplexusaim egyik fő oka, hogy Hős nem enged a kertünkbe szamarat hozni, mert egy kegyetlen, mord lény (nem a szamár!), és nagyon helyes volt a szóban forgó laskafülű lény, kedvencem mégsem ő lett.

Neve: Café. Öszvér.Fehér, puha,extrahosszú, ultrabársonyos orral, és angyalian kedves, szelíd természettel. Gazdája  hosszú évekig tartotta láncon, nem mozgott semmit, bónuszként azonban időnként alapos verést kapott. Megmentésének története sem érdektelen, az NLC fórumosai dobták össze a pénzt, hogy meg lehessen szabadítani kedves tulajdonosától.
Ha láttatok még szeretnivaló állatot?! Dacára előéletének, még mindig nem bírja az embereket utálni, soha semmi körülmények között rúgni, harapni eszébe nem jutna.

Elidőznék még itt szívesen, mert simogattunk pónit is, meg mindenkit, aki hagyta magát, de még várt ránk a kutya-és macskasereglet temérdek lelkes tagja.

A házhoz visszaérve Flexen kívül a farral és jóindulatú vigyorral bőven ellátott Mucus, és Cefre, a fentebb említett, Illatos útról származó kajlafülű öreg kutya fogadott. Ha nem sikerül Andinál elhelyezni, elaltatták volna. Rajta még mindig az látszik, hogy képtelen elhinni, van valakije. Mostanra  már oldódott, köszönhetően a jó élményeknek, de akkor még félve fogadta a simogatást . Aztán megérkezett az áradat, a többi eb. Flexet kivéve az összes kutya innen-onnan került Andihoz.
A macskák a teraszon üldögétek, sztoikusan tűrve egyfelől a mi maceránkat és az időnként rajtuk keresztüláramló kutyatömeget. Ez is fantasztikus, hogy egy ilyen szedett-vedett előélettel bíró kutyasereglet és a hasonló macskabanda ilyen szépen elvan egymás társaságában. 

Mi is jól elvoltunk velük, nagyon készségesen hagyták magukat abajgatni, volt amelyik nagy lelkesedéssel fogadta az udvarlást és volt, amelyik még nagyobbal.
Nagyon jó volt látni, hogy biztonságban érzik magukat, jól tápláltak, mint akiknek mindig ilyen  jó dolguk volt. Azért az igazság kiderül Andi tanyanaplójából, nagyon hányatott és szomorú előélettel rendelkezik mindegyikük.

És hogy Andi milyen? Olyan, hogy egész idő alatt, míg ott voltunk, a logikának fittyet hányva, eszembe sem jutott, milyen nagy feladatot vett a vállára. (Mellesleg elég vékonyka kis válla van.) Az sem jutott eszembe, ami előtte azért ott volt, eléggé rendkívüli dolog feladni majdnem mindent, azért, hogy segíteni tudjon az állatokon. Meg az sem jutott akkor eszembe, mennyi rengeteg munka van benne, hogy így néznek ki, meg hogy őt nem szponzorálják neves multicégek, gyakorlatilag a tehetsége nyújtja az anyagi fedezetet és az időnkénti kis segítség, amit állatbarátok nyújtanak.
Az sem jutott eszembe, hogy festőművészi tehetségéből talán máshol már kétszer ennyi állatnak lehetne nála jó dolga. Az sem hogy ez olyan szolgálat, ami estétől reggelig, reggeltől estéig tart.
Mert ezt az egészet olyan természetesen teszi. Azért nem jutott eszembe. Mintha ez lenne a megszokott, mindennapos létforma.
Nem szereti a nagy szavakat sem, humorral igyekszik nézni az életet, szerencsére azzal is bőven el van látva.
És mivel ennyire nem szereti a nagy szavakat , én is igyekszem kerülni, pedig vissza kell fognom magam rendesen. De szeretném még méglátogatni, hát kerülnöm kell az ilyesmit:)
(Ja, nem is említettem, lovagolni persze egyik lovon sem lehet, de hol van előírva, hogy egy lovagolni szerető embernek, akinek kisebb ménesnyi lova van (a nyomiménes, ahogy ő hívja), pont lovagolni legyen módja?!)
Jó volt nála. Örülök, hogy találkozhattunk és örülök, hogy megabajgathattuk a négylábúakat.
Aztán haza kellett indulni. Ezt kicsit feldobtuk azzal, hogy rejtélyes módon betévedtünk Salgótarjánba, de nem unatkoztunk menet közben,  volt miről beszélgetni.

Aztán rá egy hétre jött a rossz hír,Café, az öszvér nagyon beteg. De erről már meséltem, mert az időrendi sort nem sikerült betartani.
Aztán azóta lett két új macsek, meg a változatosság kedvéért két, vágás elől megmenekített ló.

Tényleg nem tudom, hogy bírja energiával, hogy az egyéb vonzatáról ne is beszéljek.
Illetve igen, azért kellene.
Mert támogatók híján nem tud fenntmaradni a menhely.
És az már kiderült, Café betegsége kapcsán, hogy ha baj van, akkor sokan átérzik és segítenek, mindenki a maga módján, és ezt nagyon jó volt megtapasztalni.
De a segítség elkél a hétköznapokon is, amikor szerencsére nincs feltűnő probléma.
Jó helyre megy.
Láttam.

Ha segítenél:
számlaszám:11773463-51102052, OTP
Várkonyi Andrea

Café, itt már gyógyultan, a felbátorodott Cefre társaságában, lejjebb  pedig Fejőke, az ellenállhatatlan.

A két új lakó,Öcsi a 9 éves, kehes,- és Rosinante, a 20 éves szívbeteg ló. Ha Andi nem fogadja be őket, vágóhídon végzik.

(a 2., 3., 8., 9., 12., 13., 14. képet Anditól kaptam kölcsönbe. Mivel vacak idő volt, nem sikerültek túl jól a képek, másrészt meg nem fotózással, hanem gyömöszöléssel voltunk elfoglalva.)