Nem eszi a levest a gyerek

Kedvelt bejegyzések

27 hozzászólás

  1. lorien szerint:

    Ahogy én emléxem, gyerekkoromban megettem mindent. Három dolgot kivéve: a tökfőzeléket (óvodában belémerőszakolták az egészet, és róka lett a vége), a tortát, a vajas krémektől a mai napig feláll a szőr a hátamon, és harmadik a sóska, amit a mai napig nem szeretek valamiért.

    Így megettem az összes levest is, még az egyszerű tojáslevest is, pedig azt annyira nem kedveltem. Igaz, jó evő voltam már akkor is :)

  2. piszke szerint:

    De a legjobb, hogy folyton variálja. Nem kér bele leveshúst.De kér.Fél kiló répát megeszik, aztán egy nap,amikortól egy kockát se bír. Csak csigatésztával.Nem, eperlevéllel.Erős, mert a belefőzött paprika álcázta magát. De mégis kér bele Erős Pistát. A borsólevesben minden egyes kis kockára vágott krumpliról be kell bizonyítani, hogy az nem zöldség(petrezselyemgyökér). A gulyáslevesből nem eszi meg a marhahúst, a bablevesből a babot és a húst stb,stb
    a Kisebbel egyszerűbb: csak csirkehúsleves hússal és tésztával, valamint meggyleves.Más semmi más.

    Ja igen: a krémleveseknek van eséjük, mert azok tetején ott a kutyakaja: a jó kis előregyártott német levesbetétgyöngy.

  3. qqriq szerint:

    Nyugi! Az én lányom pl. másfél éves kora óta gondolja, hogy ő már felnőtt, ráadásul most már két éve magasabb is nálam, ami csak ront a helyzeten. :-) És ő is úgy imádja a karfiollevest, hogy csak karfiol ne legyen benne. (A gulyás levest meg úgy szeretik, ha sok benne a gulya. Leves nem is kell bele.) Szóval csak kitartás! Majd felnőnek – előbb-utóbb…

  4. Zsuzsa szerint:

    Most aztán csinálok egy ilyen gombócot, és tesztelem őket. Mert a levest, úgy nagyjából, megeszik, már amelyik. Már amit belőle. De újabban valahogy gombóc- és levesbetét ellenesek. Tegnap én hősiesen megfőztem a gyöngytyúklevest, valódi kacsazsírral készült daragaluskával. Hát nem ették a galuskát. Mert az nem jó, vacak, nem olyan mint máskor. Csináljam úgy, mint szoktam, LIGA margarinnal. Disznók elé a gyöngyöt… De nem adom fel. Húsgombóccal is megpróbálom. Ha az se jön be, üres levest kapnak. Csak lé lesz benne. Vagy az sem. :)

  5. Cserke szerint:

    Lorien, ez azért van, mert te rendes kispasi voltál. Meg jó evő :)) Megjegyzem, kisebb pasi korában még ez is egészen rendes volt…

    Piszke, hát nem unatkozhatsz te sem:))
    Azt én sem értem, hogy van az, hogy egyik napról a másik betonbiztosan állítja, hogy ő a rizst sosem szerette, előző nap meg az volt a kedvenc köret.
    Tényleg “egyszerűbb” a kisebbel. Krémleves minálunk csak a zsemlekocka miatt…
    Szerdán sütöm a sütid, drukkolj, hogy sikerüljön, mert szülinapi lesz!!

    qqriq, már kezdek egészen blazírt lenni :)
    Ha így halad, nemsokára ő is a fejemre nő, na az milyen fura lehet!!
    Ő is csak a “gulyát” szereti, ilyenek ezek a kölkek:))

    Zsuzsa, az sem lehet kutyafüle, mikor háromfelé válogatnak! Gyöngytyúkleves, galuskával?? Hmmm, az nagyon jó lehetett!!Főleg, ha hősiesen lett főzve:)És nem ették a besték??
    És a lé nélküli leves nálunk garantált siker, és nem is kell bele semmi, mert egy ilyen igénytelen gyerek:))

  6. Piroska szerint:

    Cserkókám! Valóban igazad lehet.
    Sosem értettem, Anyukám miért lelkesedik annyira a levesekért…Én sem szerettem, és talán most vagyok felnövésben, mert kezdek bizonyos leveseket kiemelni a kategórából, és szívesen fogyasztom. Főleg a tejföllel keverhetőeket. Vagy a cipóbanfelszolgálósakat, mint a hagymaleves.
    Kedvencem még a tárkonyos ragu, meg a mexikói kukoricaleves sajttal. Vagy a sütőtökkrémleves. Az definom.
    De a húslevest pl. sosem eszem meg, pedig Pasi már kitüntetést adományozott Anyukámnak, a “legjobbhúslevesért” címmel.
    Én meg nem értem, mit esznek rajta.:-)

  7. Piroska szerint:

    Jaj, hát elfelejtettem valamit, ami fontos nekem megemlítésügyileg!! A Dagimamám csinált gyerekkoromban spárgalevest. Fehér volt, és voltak benne nokedlik májjal, meg csirkehús, meg kitudjami. Na azt bezzeg imádtam!
    Pusszantalak!

  8. tappancs szerint:

    idézném a kisebbikemet: “anya, én úgy szeretem a lecsót, de legközelebb ne tegyél vele paradicsomot meg paprikát”

    a húsgombóc összeáll tojás nélkül is a levesben?

  9. Cserke szerint:

    Piros, én is így voltam az én anyámmal, úgy látszik ez genetikus:) Még időben vagy!!
    Nekem is vannak kedvenceim, pl. a tárkonyos erdei gombás, és a spárga is jöhet, de inkább hús nélkül:)

    Tappancs, az a gyerek még sokra viszi!:))
    Összeáll, nem csak a levesben, hanem sütve is, pl. a scsevapcsicsában sincs tojás, próbáld ki egyszer.

  10. melange szerint:

    “ném észi még a húszt? Nem baj, majd cinálok neki bárán!”
    Megvan…? :D

  11. A legjobb az, ha az itthoni kajából semmi sem jó, de a nagymamáé, az aztán jöhet. Egyébként az elsőnél még foglalkoztam ilyen lelki finomságokkal, ma már szemem sem rebben.

  12. Cserke szerint:

    Melange:))

    Eszter, én sem attól félek, hogy alultáplált lesz :)Mérges vagyok, ha hiába dolgozom a kajával…
    Egyébként nagymama pörköltje mindenkiénél jobb, naná.

  13. melanzs szerint:

    a nagymamákkal van a baj, szerintem :)

  14. chilii szerint:

    miközben olvastam a kommenteket, azon agyaltam hogy is írjam le viszonyomat a levessel, de Piroska megelőzött :) pont mint én! pedig gyerekkoromban útáltam a levest, mert a leves csak arra jó, hogy kevesebbb palacsinta férjen a gyomromba, mert sajnálják tőlem a sok finom palacsintát!!!! :)))
    aztán így har…khmmm-on túl mégis csak jöhetnek azok tejfölös habart levesek, és ha én főzöm, akkor jöhet a marhahusi leves is :)

  15. piszke szerint:

    ajaj! mostmár én is izgulok, remélem nem hagytam ki a receptből semmit! meg is nézem!

    Tintaleves: nálunk nemcsak megeszi, hanem közli is anyósommal, hogy EZ jó, de amit anya főz…az valahogy nem ilyen. De a szemem se rebben, természetesen, nagymama meg boldog.

  16. Cserke szerint:

    Melange, anyám nagyon jól főz, nem is veszem zokon, szerintem kell az, hogy legyen olyan kaja, amit a nagymama főz jobban.

    Chilii, te is beértél…:))

    Piszke, egy csomó mindent kérdeztem, de eltűntek onnan valahogy:(((

  17. anyámlánya szerint:

    Lányok!

    oda se neki! előbb-utóbb mindenkiből nagymami lesz, és akkor nem lesz olyan étel, amit más überelni tudna! :-)

    addig meg?…

    maradnak a lelkes barátok, vendégek, akik biztos nem “vágnak” olyat az ember fejéhez, hogy a nagyié mennyivel tutibb! :-)

  18. Piszke/Candy's szerint:

    Nem tűntek el,csak most jutottam haza, és meg is válaszoltam őket nagyon okosan és tapasztaltan. De mostmár kérek róla. 1. képet,2. részletes leírást a blogon és 3. sűrű hivatkozást rám ;-)

  19. Cserke szerint:

    Szia Anyámlánya:)) nekem a válogatósság a bajom, nem az, hogy anyámét megeszi jól:)) Szerintem a többieknek is.

    Piszke, nem tűnt fel idáig, hogy moderált a kommenteződ, ezért gondoltam.
    Persze, meglesz mind a három:)) Ha publikus lesz a végeredmény…

  20. Piszke/Candy's szerint:

    megint sikerült gépközelbe jutnom, és írogattam még egy kicsit nálam kókuszosügyben.
    Mindig mindent közzétesz a moderátor örömmel, mert eddig még senkise gázolt a lelkébe.

  21. avar szerint:

    kedves Cserke,

    engem is megihletett a leveses bejegyzesed, itt az en onvallomasom:
    afonyasborju.blog.hu/2007/10/18/vilag_legegyszerubb_zoldseglevese

  22. RogerNyul szerint:

    Piroska:

    Egyed azt a húslevest egy kiadós éjszakai dorbézolás után másnaposan. A legjobb gyógyszer komolyan mondom, akkor majd felfedezed az áldásos hatását. :)

    Üdv,
    Egy Pasi

  23. Tényleg egy sunyi kaja ez a leves téma!:)
    Jó sok kibontható dimenzióval.
    Mert az csak ott van, “csak” kezdésnek, mintha át kéne rajta jutni mielébb a főételhez. Már ugye ez a főétel megnevezés milyen egy hülye dolog, ami alulpozicionálja az egyebeket, köztük a levest. Átjutáshoz még lásd: belapátolni levest. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekkori levesviszonyhoz azért sokban járul hozzá a gyermekéheztetés is, a menza, ahol ezt a szakaszt nagyolják el leginkább, ebben jön ki legjobban a hitványsága a rendszernek higítás formában, lásd még mososgatólé.
    Aztán már tényleg kor és tapasztalat kell hozzá, hogy értsük Szinbád levesén gyöngyöző zsírt.
    A cuccokat, amik finomabb dimenziókban alapozzák a létezésünket, mint a leves a bélésünket.
    Tényleg, mikor betegek vagyunk, és örülünk, hogy elesetten éppen hogy ételt udunk venni magunkhoz, akkor a meleg leveske van, és sehol a nagy és fontos főételek.
    Tudatlan és hálátlan szilárdbefigyelésű zabagépek!:)

  24. Cserke szerint:

    Avar, megyek, elolvasom!

    RogerNyúl, szerintem Piros még az életben nem volt másnapos…

    Bcyke, most képzeld, én voltam az a hálátlan disznó, aki nem volt általánosban (sem) ottevős, mégis bojkottáltam a levest.Az otthonit.
    Egyébként meg azt gondolom, hogy jó levest főzni nagyobb művészet, mint a többi kaját élvezhető színvonalúra előállítani. Persze műanyag cucc hozzáadása nélkül.
    És igen, “hálátlan szilárdbefigyelésű zabagépek”!!!:DD

  25. Dikó szerint:

    Kedves Lányok!

    Szabadúszó lettem, és gondoltam jól táplálom az gyermeket – mert ráérek majd.

    Most kínomban bogarásztam a neten. Hihetetlenül jó volt látni, hogy humorral ötletességgel mire lehet menni.. Egyébként jól is szórakoztam, azt hittem, hogy csak én “szenvedek” a nemevős gyerektől, nálunk a hagyma az esküdt ellenség,titokban kerül az ételekbe. Köszi:KI

  26. Cserke szerint:

    Szia Dikó! Az jó, ha jól szórakoztál, gyerekkel meg kitartást, tudnék mesélni…:)

    Az ember hajlamos azt gondolni, csak neki vannak ilyen gondjai, szerintem mindjárt könnyeb, ha látod, hogy másnak is.

  27. cukroskata szerint:

    Cserke, nekem is van gombóclevesem, amit nekem talált ki a nagymamám, mert én se ettem meg semmi “normális” ételt. :-)
    cukroskata.blogspot.com/2007/11/pulykagombcleves.html

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .