Nyolcaska
Ha szerencsés vagy, viszonylag későn kerül sor mindenféle rémes fogorvosi beavatkozásokra és ha mégis, nem pont hétvégén jön rád a fejzsibbasztós-semmielnemulasztja fájás.
Ha szerencsés vagy, nem ment el a jó fogorvosod világgá, jobb élet reményében.
Ha nem vagy, akkor megvan a hétvégi program: túlélésre játszol.
Valamint kipróbálod kedves ismerősöd ismerősének a szomszédjában lakó ismerősének melegen ajánlott fogorvosát hétfőn.
Aki ugyan csak kedden ér rá, de mi az neked már akkor. Meg aztán a többi szóba jöhető csak hetek múlva fogadna.
Igazából szeretnél csendesen hibernálódni addig, vagy mondjuk vigyenek el az ufók és csináljanak veled amit akarnak, ha cserében elmulasztják a fogfájást.
Kedves ismerős nagy vonalakban vázolja nevezett szakember fontosabb ismérveit: nőnemű, nem fiatal, nagyon ügyes.
Ja, és ne csodálkozz, kissé retró a rendelő.
Akkor már túl vagy számtalan, hatás nélkül bedobált fájdalomcsillapítón, házi gyógymódokon (fokhagyma, szegfüszeg, vaníliakivonat, a hidrogén peroxidot ki sem merted volna próbálni), valamint Pista bácsi házi körtepálinkáján. Ez utóbbi a legjobb talán, élvezeti értékét tekintve mindenképp.
Esetleg kombinálhattad volna némi pirulákkal, de aztán mindig kiderült, hogy tökre gyávanyúl vagy.
Odaérkezvén elégedetten nyugtázod a felhozatalt.
Nagyon kövér, nagyon törpe tacskó fekszik a váró közepén. Amint ránézel, szelíd odaadással felkínálja hasi háját némi gyömöszölésre.
Amikor épp élnél az ajánlattal, egy apró termetű forgószél ront elő és elragadja előled egyetlen vigaszod, a kis dagadékot.
Kisvártatva kiderül, maga a fogorvos sajnálja tőled azt a kis örömöt.
Cserében leülhetsz és van időd körülnézni.
Időutazás.
Pont úgy érzed magad, mint amikor nagyanyád elvitt a fogorvosához. Csak akkor 6 éves voltál. És nagyon régen voltál annyi.
Megvan a rézkarc a falon, balatoni holdvilág, hattyúk a csörgedező patakon, lelógatós makramé virágtartóban aszparágusz, muzeális korú mackók félhalott állapotban dűlöngélve, szétesőben lévő kisszékeken, subapárnák, narancsszínben ragyogva.
A rendelő ajtaja barátilag szélesre tárva, itt kérem nincs titok, sem a kezelést sem a páciens magánéletét illetően.
Szorongva üldögélsz a széken, melletted egy még jobban szorongós hatalmas darab férfiember.
A nagyon kedves, nagyon szakértő fogorvos még tisztázza az épp székben ülő kedves páciens nőgyógyászati állapotát (ismerik egymást, na) majd frissen kiszökken az előtérbe. És minden teketória nélkül végigkérdez mindenkit, mi a bánat hozta oda.
Megosztoztok a fájdalmakon, aztán szépen sorban vizuálisan is rálátás nyílik egymás szájüregére.
Mint az oviban a pisildében, itt sincs titok, csak a vérvalóság.
Ahogy ott ültök egymás mellett, sorban szájat kell tátani, hogy a jó doktornőnek ne kelljen majd külön, a benti amúgy sem intim közegben felmérni a rémségeket.
Itt már nagyon kerekedik a szemed. De a fájdalom erősebb a döbbenetnél, engedelmesen nyitod te is a szádat, amibe a melletted ülő jóindulatú nagydarab is belecsodálkozik.
A verdikt: ez itt bizony a nyolcaska, és bár hatszáz, hogy ki kell húzni, szaladj el gyorsan röntgenre.
Szaladás letudva, képpel vissza.
A felállás nem sokat változik, kivéve, hogy nagydarab megkapta a maga szedálását és rettentően nyúlképpel várakozik a sorára.
Már amúgy is szájcimborák vagytok, leülsz mellé és hogy szaladjon az idő megkérdezed: mondja, maga nem fél?
De bizony félek, be vagyok szarva, csókolom, pedig magasfesz szerelő vagyok, úgy kapkodom a drótokat a villanyoszlopon, mint szaros fecske a legyet. Mer’ egyébként pedig nagyon ügyes a kis doktornő, nem is képzelné, mennyire erős keze van neki, amilyen kis falat az egész. Meg ott van a kisdoktornő is, aki meg milyen szép kis hölgy.
Mert hogy van ott tényleg egy tanuló is, ha kevesellenéd a személyek számát, akik belebámultak a garatodba: egy vérszegény (ámde szép) kis csirke ráadásnak.
Kicsi ámde erőskezű kitekintve meglát: Nyolcaska, jövök mindjárt az érzéstelenítővel.
Nyolcaska. Ez vagy te.
Neved nincs, a kedvenced mindig ez volt, utoljára a gyerekorvosnál fortyantál fel, hogy nem anyukának hívnak, na most meg nyolcaska vagy. Csak itt fizetsz is érte.
Nagydarabnak igen lassan halad át a szövetein a matéria, így megint alkalma van betekintenie a szájszervedbe, mert hogy a zsibbasztást is kollektíve kapjátok, szépen egymás mellett ülve a váróban.
Közben megérkezik két vihánc nőszemély, komoly beavatkozás nemigen várhat rájuk, mert akkora fecsegéssel vannak, mintha a plázában üldögélnének. Minden egyes sorra kerülő pácienst apróra megnéznek, míg szerencsétlen már a kezelőszékben ül, susogva megtárgyalják a ruházatát, a fogai állapotát (amiről ugye mindenki értesül), a többi részeit: nézd milyen a körme!, és egyáltalán, részlet nem marad rejtett előttük.
Téged is végigmérnek, majd még alaposabban, mikor bekerülsz a mindenki által jól látható székbe.
Hát, Nyolcaska, mondtam, hogy ezt ki kell húzni, ugye.
Akkor már valami másik univerzumban vagy, az egész annyira bizarr, a fejed kóvályog a szertől, de a mögötted álló hétvégére gondolva bárkinek hagynád, hogy kiszedje azt a francos fogat, vigyétek! legyen a tiétek.
Józanabb pillanatban talán elgondolkodnál, hogy egy kívülről tökéletesnek látszó fogat kiszedessél-e egy ilyen helyen, de nem a józanabb pillanataid éled.
Fejedelmien bólintasz: ki vele, amitől a két fecsegős rettentő izgalomba jön.
Dráma van, hurrá!
Apró (ámde igen erős) doktornő elérkezettnek érzi a pillanatot, hogy betegcsirke gyakornokot lenyűgözze.
Hosszas holvanholvan mormolás után rátalál a hőn vágyott szerszámra.
Kalapács. Majdnem akkora, amivel a húst szoktad klopfolni.
Viszont szép sárga.
Majd minden teketória és bevezetés nélkül apró (ámde erős) hónalja alá szorítja a fejed és miközben elkezd a szádban kalapálni, azt magyarázza BetegCsirkének, hogy mennyire hálás lesz a páciens ezért. És hogy utoljára mikor is használta ő ezt a kalapácsot meg hogy a fertőtlenítő zselét öt percig kellene keszergetni a kézen, de kinek van arra ideje?!
Gumikesztyűje sincsen őneki, az olyan újmódi huncutság.
A páciens semmit nem ért, csak azt hogy kalapálnak az agyában, majd miután megjegyzi a doktornő, hogy fél a nyolcaska, mert mindig megrezzensz az első elemi csapásnál, lassan összerakod, mi történik.
Nem hogy ki lesz a te fogad húzva, de ez a drága asszony most demonstrálja rajtad, hogy dolgoztak az inkvizítorok a bájos középkorban.
Na jó, úgy igazából nem érzed a fájdalmat, mert a szedálás hibátlan volt, de akkor is sokkoló, hogy a szádban kalapálnak.
Amihez ráadásul a jó doktornő a másik (igen apró ámde) kezével a sajnálatosan szűkre szabott szájszerved annyira szétfeszíti, hogy attól tartasz, a meglévő enyhe pánik mellett, hogy mire felállsz te onnan, a kapuban vár már egy egész castingos stáb, hogy a legújabb Jokeres filmre leszerződtessen.
Két kalapálás között, miközben egy nem létező valóság keskeny kis szeletében tartózkodsz, valahogy feltűnik, hogy néma csönd van.
Fecsegősék befogták.
Nincs idő további megfigyelésre, a főinkvizítor jó doktor leteszi a kalapácsot és fogót ragad.
Kis munka és a hentelés meg is van, az utolsó előtti bölcsességfogadtól búcsúzol.
És ahogy elgyötörten hátra dőlsz, kinézel a karnyújtásra lévő közönségre.
A két nő néma csendben bámul, a többi is falfehér. Nagydarab eltűnt a színről. Mindenki arcán olyan mélységes döbbenet, hogy nem tudsz egyebet tenni.
Véres szájjal rájuk vigyorogsz és elégedetten konstatálod, hogy szinte hátrahőkölnek. Meg vannak róla győződve, nem csak egy fogad, de az eszed is elvesztetted.
Igazából te sem vagy benne biztos, hogy most éppen a valóságban tartózkodsz-e, de annyira komikus és bizarr a jelenet, hogy megint muszáj vigyorognod, amitől még jobban megrémülnek és mintha egyöntetűen mindenki elhúzódna a kijárat felé.
Még kis pamacsolás a szádban, ezzel számodra a küldetés letudva, sorsukra hagyod őket. Egy foggal szegényebben, de egy páratlan időutazós élmény birtokában elmenekülsz a színről.
Kifelé menet még meglátod nagydarabot, amint a kert sarkában légcserél, arcán páni rémülettel, elhaló hangon susog valamit utánad, de te már a kiléptél a szabadságba.
Hazafelé megállapítod, az élet szép és érdekes, és lássuk meg a fonákban a gyönyörűt.
Valamint hogy azonnal szükséged van egy normális fogorvosra, mert ugyan élvezzük ki az élet minden furcsaságát, de ilyen élményből, köszönöd, elég egyszer is.
Nagyon nevettem.
(természetesen könnyesen, mert annyira mélyen átéreztem a fájdalmad, hogy kijött a könnyem is)
Zsuzskám, én is nagyon nevettem. Muszáj volt.