Ötödik mondatok

Még tartozom a kedvenc növényeimről való beszámolómmal is, ami elvileg megvan, de valahogy mégsem bír elkészülni, mindig beletoldok, leveszek belőle. Valamikor csak elkészül.

Aztán itt van ez, Maimonitól.
Ha könyves dolog, csak jó lehet, még jobban tetszene, ha valahogy tovább lehetne fejleszteni.
Mondjuk, ha olyat olvas valaki, hogy pont a 161. oldalon az ötödik mondatban kalapban indul el a könyv szereplője otthonról, akkor lehetne úgy.
Vagy nyer valami jelentős összeget, akkor az legyen úgy. Esetleg beteg, de hirtelen meggyógyul.
Aztán eszembe jutott, hogy van olyan is, aki horrort szeret olvasni, szóval akkor mégse.

Négy könyv ötödik mondatával tudok szolgálni, a 161. oldalról.

Amivel küzdök egy jó ideje, pedig igen jó, Szabó Magdától A pillanat.

“Doroé művelt volt, korrekt, pontról pontra követte az Udvar utasításait, nem voltak köztünk sem kedvencei, sem üldözöttei.”

Ezt például nem tudom magaménak érezni, még az Udvar utasításait sem bírnám pontról-pontra, az ilyet pont utáltam mindig.

Nem tudom, miért haladok vele ilyen gyatrán, közel két hónapja nyűvöm.
Igazából a családjáról szóló könyvek a kedvenceim, de mindegyik nagyon tetszett idáig, magyar írók közül nekem az egyik legjobb.

Nyaralós olvasmánynak kaptam kölcsön egyik barátnőmtől Wilbur Smithtől A folyó istenét.
Azóta túlestünk a nyaraláson, Anna Gavaldát olvastam, meg még valamit, ami most nem jut eszembe. Ezzel meg épp hogy csak haladok. Pedig tetszik.
És még mindig nem tartok a 161. oldalon, tehát nekem is újdonság.

“A fáraó elméjének világossága rövid életű volt.”

Jelenleg az enyém sem fényeskedik éppenséggel.

Minap betértünk a Líra könyvesboltba, miután a Bookline-ban és Libriben sem kaptuk meg a Fekete gyémántokat (viszont rengeteg olyan női könyv volt), ami kötelező olvasmány. Mellesleg valahol megvan, de nem találom.
A könyvhöz ott sem jutottunk hozzá, viszont 1400 ft-ért  5 db másikhoz igen, ezek közül nyűvök kettőt.

Ami nem tetszik annyira, de azért érdekes és kíváncsiságból utánaolvastam máshol is a történetüknek,  Gilles Leroy Alabama songja.
F. Scott Fitzgerald feleségéről, Zeldáról és a közös életükről szól. Nekem kicsit felszínes, szívesebben vettem volna kicsit több konkrét tényt.

“Nehogy azt hidd, hogy teljesen hűtlen  lett a fajtájához: minden évben jótékony célú adományokat tesz, és ha hihetünk a nagynénjének, igazi üzletasszony módjára kezeli a vagyonát.”

Tallulah Bankheadról van szó, aki Zelda gyerekkori barátnője volt.
Mintha magamról olvasnék. A jelzők nem stimmelnek, de a többi…

Végül pedig egy nagy felfedezés, Sasa Stanisic Hogy javítja a katona a gramofont.
Nagyon tetszik.
A fülszöveg:

“Aleksandar Višegradban, egy kis bosnyák faluban nő föl. Képességvarázsló, a horgászművészet főelvtársa és folyamszónok. Legnagyobb tehetsége azonban a történetek kitalálásához van. Eszébe sem jut, hogy leragadjon az iskolai fogalmazások témáinál, ugyanis dédszüleinél túlságosan őrült aratóünnepségeket lát, túlságosan lenyűgözőnek találja a megcsalt férjek ámokfutásait, és túlságosan hihetetlennek a Drina folyó vallomásait. Amikor a háború kegyetlen hengere Višegradra is rágördül, az Aleksandar által ismert világ nem képes ellenállni neki: a családnak menekülnie kell.”

Nekem Hrabali abszurd, és kedves és vicces, megható és szomorú.
Vannak olyan könyvek, amiket legszívesebben egyhuzamban elolvasnék, hogy tudjam, végig olyan jó-e, vagy inkább spórolnék vele, rakosgatnám a sor végére, mint gyerekkoromban a legfinomabb bonbont, vagy a körösi kenyér felső, ropogósra pirult héját, hogy az utolsó falat legyen a legfinomabb, annak az ízét érezzem legtovább.
Még nem tudom, ez ilyen lesz-e, a 82. oldalon tartok.
De esélyes.

” Nagyapádnak korán el kellett mennie.”

Jó kis kedvcsináló mondat, ugye?
Súlyos, mélyértelmű.
Mit lehet tenni, ez esik pont oda.
Pedig micsoda pazar és dús részek vannak benne egyébként.

Azért néha jó, ha az ember már 1/2 3-kor fent van, ez a vese órája, ha jól emlékszem. Tény, a vesém nem tartozik azok közé a testrészeim közé, amikkel dicsekedni lehetne.
Ha jobban belegondolok, a többi sem.
De ilyenkor lehet kicsit netezni, amit nyárvíz idején napközben nem annyira, meg a gépen megnéztem félig az Otthon a világ végént.
Megettem a barchesz maradékát, tettem egy kört az udvaron, aztán eszembe jutottak a varangyok. Múltkor a pincébe haladtam lefelé és egy jó tenyérnyivel néztem szembe, a lejáró tetején üldögélt.
Szerintem nem is kell szamár nekünk, vagy legalábbis olyan csöndes fajta is jó lesz, az audioeffekteket majd én szolgáltatom.
Legalábbis Hős szerint, aki előttem ment le a pincébe, majd a hang hallatán egy lendülettel vissza is ugrott, lefejelve a lejáró peremét.
A házban is tettem egy kört, valamit kívánt a kis szervezetem a barcheszhez. Elég sokáig álldogáltam a limoncellos üveget nézegetve, de nem biztos, hogy a medicina, amit a valahol jó alaposan benyalt kehem miatt szedek, szeretné.
Én igen.
Még nem meséltem a nyaralós vadmálnás pálinkáról sem, amellé nem kellene semmi gyógyszer, garantáltan kikúrálna.
Igazából jobb lenne, ha aludnék, akkorákat tüsszentek, zeng a ház, felébresztem a népeket.
És holnap piacra is kellene menni, vagyis ma, mindjárt, nem sokára , hát hogy fogok én felkelni korai órán, már ha egyáltalán elalszom?
Ha meg mégsem, ne felejtsem a mákot, megint ilyet kell főznöm:

Krisztának ébresztő, mi az ötödik mondatod a 161. oldalról?
S.L. ötödik mondata mi volna?
És Millie mit olvas?