Ragadós poszt: A tartósító nélküli málnalekvár (agar-agar és Stabark kísérlet)

Viharos előzmények után ott álltam este 7-kor 20 kiló málna fölött, amit muszáj volt feldolgozni, mert másnapra nem sok jó maradt volna belőle.
Úgyhogy magad uram, Sarjjal nekiálltunk válogatni. Ami alkalmas volt, az mosás-szikkadás után ment a fagyasztó polcaira tett tálcákra, hogy másnap dobozba kerüljön.
Ami kissé szottyadt, túlérett, az szintén mosás után egyenesen a lekvárfőző fazekakba került.
Nem mondom, hogy nem tudok elképzelni jobb esti programot, de azért kihoztuk belőle, amit lehetett. Miután szabadtéren kezdtük, ott is fejeztük be, és hogy ne csak a szúnyogok muzsikálását hallgassuk, ifjú titán kedvére először house-t hallgattunk (jajjaj), majd Rammsteint, aztán jött a Quimby, majd egy vegyes válogatás.
Közben csapkodtuk a szúnyogokat és időnként hisztérikusan vihogtunk, alighanem a túlfeszített idegállapotnak köszönhetően.
Fél tizenegykor cuccoltunk be, egy láda maradt a 9-ből, válogatott szemekkel, másnapi evésre.
Igaz szegény gyerek akkor azt mondta, akkor lásson málnát legközelebb, amikor lila békák ugrálnak a kertben. Nem is kellett neki másnap, csak turmix formájában.
És ezennel hivatalosan is Hősnek minősítem!

A lábasba került cuccot megfőztem annyira, hogy átforrósodjon, levet eresszen, megelőzve ezzel a másnapi gutaütést.
Hűtőbe ugyanis nem fért volna, és ha csak úgy hagyom, vagy elkezd erjedni, vagy megpenészedik.
A másnap is cifrán alakult, szeretjük mi ezt az esti kezdést, akkor tudtam ugyanis nekilátni a lekvár megvalósításának.
Passzírozás szóba sem jöhet, a málnalekvár minálunk magokkal bír, egyébként meg vacakoljon vele, akinek hat anyja van.
Bár ajánlomChilii ötletét, aki gyümölcscentrifugával végzi ezt a műveletet.

Minden évben megfogadom, hogy most akkor haladok a korral, éljen a dzsemfix, a zselírozó cukor, a nyolcazegyben.
Veszek is, hol ilyet, hol olyat. Aztán itthon megint elolvasom, mi van a zacskón és mélységes letargiába süllyedek. Mert mindegyikben van még valami olyan, ami nekem nem kell az én lekváromba.
És akkor félreteszem az aktuális próbálkozást az előző évek beszerzéseihez, ennek következtében már elég szép gyűjteményem van, majd egy konzerválási múzeumra fogom hagyományozni, azt tervezem.
Vagy esetleg S.L. paradicsomainak nyugvóhelyét díszítem vele.
Aztán eszembe jutott a hagyományos mód, hogy rengeteg cukorral. Ennek csak egy baja van, vagy inkább kettő. Az egyik az, hogy nem túl egészséges, és hízlal is.
A nagyobbik baj, hogy én inkább a málnaízt szeretem, mint a szájragasztós édeset.
Perszehogy nem vagyunk egyformák, gyerekkoromban én is úgy ettem nagyanyám agyoncukros lekvárját, hogy öröm volt nézni.

Na, amikor ezeken a töprengéseken túl vagyok, akkor mindig történik valami, és többnyire az agaragar történik.
Idén is majdnem így volt, de véletlenül eszembe jutott a Stabark is, ami a fiókban hányódik már legalább egy éve.

Úgyhogy idén így készült a málnalekvár:

7 kg málna
60 dkg gyümölcscukor
1 citrom leve (majd kiderül, elég lesz-e, hogy megmaradjon a színe a lekvárnak)

25 gr agaragar
25 gr Stabark

Ugye én már egy kissé felfőztem előző nap a málnát és szerencsére kellemetlen koraőszi idő lévén, nem romlott meg másnap estig.
Szépen kétfelé pakoltam egyenlően a pempőt, felforraltam, hozzádtam a cukrot, majd megkezdődött a Nagy Kísérlet.
Ennek az egyik része az volt, hogyan tegyük rgadóssá egyenletesen az egész konyhát, majd magunkat is a folyamatos teszteléssel.
Másik része, hogy milyen változatos módokon tudunk minél több koszos edényt képezni.
Ezekben, nem túl nagy meglepetésemre egészen kiválóan jeleskedtem.
A harmadik, legcsekélyebb rész az volt, hogy mit kell elkövetni a Stabarkkal és az agarlagarral , hogy összefogja az igencsak folyós matériát.
Lássuk az agart.
A fazékba belenyomtam egy szűröt és az abban összegyűlt forró levet , olyan 2 decinyit kimertem egy edénybe. Ebbe beleszórtam az agaragar port, sebesen elkevertem, és miután ez megvolt, tettem hozzá még a forró lekvárból. Visszaöntöttem a többihez, egyet forraltam rajta, ennyi.
Igaz, közben kistányérra csepegettem, többször is, hogy lássam, megszilárdul-e.
Okosabbak hűtőben tartják a tányért, a furmányosabbak váltott tányérokkal dolgoznak, hogy minél jobban megdézsmálhassák a leendő lekvárt, holmi empirikus megfigyelésekre hivatkozva.
Úgysem találja ki senki, én hogy csináltam, de három kistányért koszoltam vele. Meg még tálkákat is.

A Stabarkos próbálkozásnál hasonlóan jártam el.
Jelentős különbség volt, hogy amint a forró lébe szórtam a port, az azonnal hideglelősen csomókba ugrott és vad habverőzés után sem engedett az erőszaknak.
Itt kezdtem kicsit ideges lenni, mit tagadjam, szolidan anyáztam is, meg kapkodtam kicsikét, csak a nagyobb felhajtás kedvéért.
(Gyerek figyelte a hektikámat, kisebb, elfojtott vihogások közepette. És csak egyszer mondta, hogy jéanya, lekváros a hajad. De nagyon hamar benne szakadt a szó. Pedig csak ránéztem.)
Szóval galacsinok képeződtek, ráadásul szinte rögtön be is sűrűsödött krémszerűvé .
Gyorsan kancsóba kotortam, mertem még rá forró lét  és a botmixerrel (áldassék a feltalálója) gyorsan összedolgoztam.
Csomók kinyírva,visszaöntöttem a fazékba és ezt is egyszer felforraltam. Mondhatnám azt is,hagytam egyet rottyani, de arról mindig az jut eszembe, amikor a gyerekem még kicsi volt. Pelusos.

Akkor már csak az üvegezés következett.
Ezzel párhuzamosan gyorsan felhordtam még egy réteget  a már meglévő ragacsra, a megtöltött, fedelezett üvegeket pedig fejre állítottam.
Amikor minden kész volt, bepakoltam takarók közé, még mindig fejen állva.

A maradék tesztelésre került.
Én nem sok különbséget látok a kétféle sűrítőanyag közt, véletlenül sikerült eltalálni az arányt, hogy kifejezetten lekvárszerű, nem zselés lett.

A Stabarkot én a Mediline-ban vettem, aki nem ismeri, kukoricakeményítő, xantánliszt, guarliszt és szentjánoskenyérpor van benne.
Mellékízt ugyanúgy nem éreztem, mint ahogy az agarnál sem.
Viszont jelentősen kevesebbe kerül.

Tegnap a Lehelen 650 ft volt a legolcsóbb jó kinézetű málna kilója.
Mindig elámulok, hogy tudnak egyes kereskedők megélni, annyira hihetetlenül ultrabunkó némelyik. A kedvencem, ahol ki van téve egy nagy kéz, áthúzva, jelezve, ha hozzérsz az áruhoz, azonnali paradicsombafojtás a büntetésed. Egyébként egy halom nagyon szép sárgabarack közepére volt biggyesztve.
Kicsit arrébb nem annyira szépet raktak ki, viszont itt lehetett válogatni.
Úgysem találja ki senki, hol állt a sor?!
Neem, ennyire nem vagyunk birkák. Persze, hogy ott, ahol saját maga szedhetett mindenki.
Az újpesti piacon van egy stand, ahol nagy betűkkel ki van írva: Válogatni kötelező! Sosincs vevő híján.
Hát könyörgöm, milyen piac az ilyen? Oké, hagy kívánnivalókat maga után bőségesen a vevők hozzáállása is, de hogy csak kukkerrel lehessen megvizsgálni, mit vennék?! Egy piacon?!
Nálunk van egy igen nagy és széles választékú zöldséges, ahol önkiszolgálás van. Mégis megéri neki, mert nem érzi senki, hogy rásózták a láda aljáról a tegnapelőttit.

Nohát.

Szeretnék még sárgabaracklekvárt, de a piacon nem találtam kedvemre valót, pedig volt bőven. Szép halványzöld is.
Kajszi lenne jó.
Sajnos a tavalyi szilvaforrás idén elapadt, alig van szilva, pedig fentem a fogam erősen, így aztán barackból kell feltankolni.

És ne higgy senkinek, a befőzőcukor-és tartósítószer gyártóinak főleg ne.
Nem olyan nagy cucc otthon lekvárt gyártani, olyat, amiben nincsenek fölösleges anyagok és pontosan tudod, mi került bele.
És mennyire sokkal jobb, mint a bolti.