A Nándi, a titoktalan ügynök

                             Koszos kis menhelyi vakarcs

Aki a nyakamon maradt. Hivatalosan.
Az összes görcsével, bajával, bizalmatlanságával, és ami a legnagyobb gond: az akrobatikus képességeivel.
Ami miatt ezt az évet itthon töltöttem és egyetlen napot sem voltam sehol.
Senkinek nem kellett, de egyáltalán senkinek. Amint meghallották, hogy kerítésmászós, ha volt is egy kicsi hajlandóság, rögtön elszállt.
Úgyhogy maradt nekünk.

A Ded azt mondta, ugyan, Anya, mindenki tudta rajtad kívül, hogy nálunk NINCS olyan, hogy ideiglenesen.
Ebből is látszik, hogy ugyan tiszta anyja, de neki legalább van esze.

A mikutyánk lett. Szeretjük.
A furaságával, a büdösdisznóságával, a mindenével együtt.
De azért ez nem feltétlenül az ő érdeme. Mindegy nekünk, milyen, egy idő után szeretjük. Hamar.
Meg nem vagyunk komplettek, az is van.
Én vezetem a sort, mert a családom azért nyaralt idén, kétszer is, míg én itthon őriztem a Nándit. És mennek megint, jövő hónapban, én addig szintén  itthon őrzöm a két kutyát.
Ez van.
Beletörődtem mostanra. Majd lesz valahogy. (Azért sajnálom ám magam piszokul! És bőgtem is annyit, hogy magam sem hiszem, hogy élő, egészséges kutya miatt ennyit bírok. De volt és van öröm is, mert nagyon jó látni, hogy kezd igazi kutya lenni. )
Azt meg már le sem írom, micsoda szervezés kell időnként, bármi elintézéséhez, mert úgy sem hinnétek el.

Hát hogy hol tartunk most, úgy 10 hónap után. Nem csak külső változások voltak és vannak.
A lakásban kifogástalanul viselkedik, (volt egy kis rágogatás, persze a fabútort, mi mást, de már elmúlt…mi is megszoktuk, hogy a tv-szekrény csücske rágott, szinte jobban is néz ki így, persze ez nem igaz), csöndben van, a másikat nem piszkálja,  már nem üvölt, nem mászik az asztalra, ha elmegyek. Pontosan tudja, mikor megyünk el együtt, ha úgy látja, hogy ő marad, befekszik az asztal alá, ahová rögtön az elején bevonult.

Sétánál bele-belehúz a disznóságba (és közben olyan ártatlanul tud nézni, mint egy maszületett), és lett belőle Paszmeknándi.
Hol vannak azok az idők már amikor le nem szakadt a sarkamból a parton?!
Kutyát 3 méter magasra fára felszaladni még nem láttam. A Nándi megmutatta, hogy meg lehet csinálni.
Amikor már nagyon szarházi, akkor kicsit többször gyakoroljuk a behívást, most már meg is szidom, ha kell. Sőt, oldalbataszajtás (nem verés!) is van időnként, mert kezdett annyira letojni, hogy muszáj egy kis respektet visszanyerni.
Nagyon okos, hamar tanul, és mellé kezd kiütközni, hogy valahol mélyen ott van az önfejűség, csak soha nem volt alkalma kipróbálni, mert az összes helyet a rettegés foglalta el.
Aztán a bizalmatlanság, meg a nem hiszem el, hogy jó nekem.
Nagyon, nagyon lassan enged fel. Pedig nem vagyok elsőbálozó, az Öregkutya és Gombszem is ilyen nagyon sérült lény volt, de Nándi egyedül túltesz rajtuk.
Néha megszakad a szívem, mi mindent tehettünk vele mi, emberek, hogy időnként a semmitől annyira meg tud ijedni.

A társasági viselkedése is változott,  sokat fejlődött ebben is. Ja, hát persze hogy hörög még mindig. Szerencsére a kutyák értik egymást.
A többi kutyával jól kijön, nagyban köszönhetően annak a csapatnak, akik befogadták. Rájött, hogy imád vízben szaladgálni, ha valaki rabszolgamunkában bedobálja a botot.
Nyári másik nagy élmény volt, amikor először kergetőzött. Persze hörögve. Azóta túl van sok hatalmas hancúrozáson, leginkább a vízben, mert csatak retkesen a legjobb lenni.
És én még örülök is neki, amikor úgy néz ki, mint egy varacskos.

Pár hónapja rájött, hogy igazából ő egy pedigrés vadászeb, rettenet izgalomba jön a madaraktól. Ennek kapcsán nyáron majdnem belefulladt a Dunába, mert muszáj volt a kacsák után beugrania az összetorlódott uszadék közé és persze beleakadt a gallyakba.
Szerencsére úszni utál, úgyhogy legalább a Duna közepére nem kell bemenni utána.
Már nem retteg a férfiaktól és a gyerekektől.
A legnagyobb öröm nyáron az volt, amikor a hímnemű sétapartnerektől is elfogadta a jutalomfalatot. Mostanra úgy belejött, hogy nagyon igyekszik mindig, nehogy lemaradjon.

Nyolc hónap után ment ki először ugatni a kapuba egyedül. Már az is nagy haladás, hogy az esti-reggeli udvaronpisiléshez nem kell kikísérni, mert nagyon sokáig nélkülem nem volt hajlandó.
Változatlanul nem szakad le a sarkamból, a legjobb álmából ugrik és jön utánam.
Eleinte az evéssel is gondok voltak, őt aztán nem lehetett kajával motiválni. Na, ezt jól kinőtte.

A reggeli teámat sem ihatom meg úgy, hogy ne tolná az ölembe a fejét.

Van egy csomó vicces sztorink, egy csomó szomorú, és sok olyan, amitől egy kicsit, egy egészen kicsit kisebb a lyuk a szívemen, amit Gombszem halála okozott.
Mondjuk, hogy addig néz a szemembe, amíg én is az övébe. Hogy már egészen nyugodtan hanyatt dobja magát, hogy mindent hagy magával csinálni, fésülni, talpat törölni, hogy lassacskán talán elhiszi, hogy nem kell félnie.

Szeretném, ha igazán olyan Nándi lenne, mint a Titkos Ügynök Nándi.
Aki pimasz kicsit, nagyszájú, vagány, önző  (de olyan jófélén-egészségesen), az élet császára és a legnagyobb királyfi, felhőtlenül felszabadult és tényleg nem fél senkitől.
(A disznóságok mind stimmelnek, az maga a vérvalóság :D vagy inkább :OOOO  )

Ezen dolgozunk. Nagy utat tettünk meg, de nem tudom, valaha fogunk-e ott tartani. Igyekszünk.

És akkor innen üzenem mindenkinek, akik a Facebookon követik a kalandjainkat, hogy örülünk nektek.
Főleg ha a B-középre, a kemény magra gondolok, akik mindig biztosítanak róla, hogy gondolnak és figyelnek ránk, drukkolnak nekünk.
Reméljük, szereztünk nektek pár jó percet a kalandjainkkal.

Úgyhogy arra gondoltam, az év lezárásaként játsszunk egyet.
Egyrészt mert jön a karácsony és szeretném megköszönni, hogy velünk vagytok.

Másrészt azért, mert minél többen követik a Nándi kalandjait, talán annál többen keresnek maguknak társat az esélytelenek közül.
Tele vannak a menhelyek szebbnél-szebb, kedves, jó természetű kutyával, akik az emberi felelőtlenségnek  és kegyetlen bánásmódnak az áldozatai. Pedig ők igazán nem tehetnek semmiről.

És játszunk azzal az egyáltalán nem titkolt célzattal is, hogy hátha itt a közelben találunk alkalmi pótkeresztanyát-apát-bárminekhívjukot, akivel a Nándi össze tud barátkozni.
( Kaposvári Évinek  nagyon integetünk és üzenjük, hogy egy tündér :D)

Hét végén  jövünk a részletekkel, addig is nézzétek meg majd a Lujzát a fb-on, mennyire menő kabátja van.