Bolo de mel

Hagyományos madeirai édesség a bolo de mel, mézes sütemény. Még a szilveszteri flancos büféasztalon is volt, pedig ott inkább a mindenféle falatnyi, díszes-krémes dolgok vitték a prímet.

Meg másnap az olasz szaxofonos, aki egymaga volt kénytelen szórakoztatni egy falkányi vacsorázó embert. Mindent megtett szegény, kóválygott az asztalok között, kacsintgatott, bólogatott, próbálta megénekeltetni a népeket, de szegény magára maradt, nagyon. Legalábbis egy ideig. Volt ugyanis egy igen muzikális hölgy a vacsoravendégek között, aki egy idő után már a dallamra rázogatta fejét, a lábával ütötte a ritmust az asztal alatt. Szépen játszott a zenész, azt meg kell hagyni, meg jókat is, tehát érthető, hogy zeneértő népek kezdték átvenni az érzést. Szegény ember szeme felcsillant, odaballagott az asztalhoz, hogy egyenesen a fülükbe fújja a melódiát, de a férfinépek kicsit zavartan pislogtak a tányérba, így aztán arébb kullogott.

Ámde akkor jött egy olyan szám, amit ez a kerge daloslelkű asszonyka is ismert. Igaz, hogy csak annyit tudott belőle, hogy ájdiditmájvéj. Ezt viszont nagyon. Dúdolgatta is lelkesen, amikor a refrén következett. A szaxofonos ennek láttán felvillanyozódott, odagaloppozott ismét az asztalhoz és a hölgy orra alá dugta a szaxofonra csíptetett mikrofont, hogy abba daloljon. Hősnőnk nem habozott egy percig sem, érezte, ez az ő pillanata, végre megmutathatja ezidáig rejtőzködő tehetségét, és belebúgta a mikrofonba, hogy “láláláájdiditmááájvéééj”…

Idősebbik férfiegyed majdnem torkonszúrta magát az eleddig profin kezelt villával, de igyekezett uralkodni heves érzelmein (annyira tetszett neki)  és nyájasan mosolygott. Bele a tányér aljába. Egészen közelről. Másik, focipólós hímnemű viszont tényleg lelkes volt, igaz kissé más okokból.  Ugyanis egyezményes jelekkel  időközben már közös nevezőre jutottak a zenésszel, miszerint a Barca a király, egyszóval haverok voltak, mondhatni tesók.

Trubadúrunk pedig decensen rázta a fejét, dalolt a mikrofonba, mint a pacsirtamadár. Azt az egy sort, aminek a szövegét tudta, azt úgy, a többit lalázva. Ő, meg a szaxofonista remekül elvoltak, a szám végén a pasi nagyon bravózott, tapsolt, hölgy pedig szerényen, ámde elhivatottsága teljes tudatában apró mosolyokat hintett szét a magábaroskadt lelkes tömegeknek.
De ekkor kénytelenek voltak egymástól elszakadni, mert az újdonsült dizőzt elrángatta zord férj az asztaltól. Elmenet a csalódott zenész még hosszan kiabált hogy come back, meg hogy bravo, aztán hogy ciao, hola, bye, amikor már látta, hogy nincs mese, szegény nőt fogvatartói sebesen elhurcolják a helyszínről.

Pedig lehet, hogy a következő zenéből már két egész sort is tudtam volna!
Lehet, hogy felfedeztek volna, mint azt a csúnya angolt, akinek szintén elég jó hangja van.
Ugye! Hogy az ember a családja oltárán kénytelen feláldozni magát?!

A bolo de mel viszont nem ilyen problémás dolog, nagyon régóta készítik, hagyományos recept alapján és állítólag száraz, hűvös helyen tárolva egy évig is eláll.
Az elkészítésébe most nem szívesen kezdenék, hacsak jövő karácsonykor nem, amikor egyéb elvetemült dologra is képes vagyok. Ott viszont mindenhol kapható volt, igaz elég borsos áron.
Ha valaki mégis rászánná magát, nem akarok gátat vetni a tudásszomjának, íme a recept:

Bolo do mel

15 dkg kovász
1.5 kg liszt
1/2 kg darált mandula
70 dkg     ”     dió
20 dkg kandírozott alma
1.5 dkg őrölt fahéj
1/2 dkg fehérbors
1 dkg őrölt ánizs
1/2 kg cukor
1/2 dkg őrölt szegfűszeg
15 dkg disznózsír
15 dkg vaj
1/2 l nádméz (ez adja a színét is, majdnem fekete)
1 ek. cukornádpálinka
1 csésze Madeira bor
2 narancs leve és héja
1 citrom leve és héja
1/2 dkg finom só
2.5 dkg szódabikarbóna
víz szükség szerint

A kovászt összegyúrjuk 10 dkg liszttel, és meleg helyen 1 órát állni hagyjuk.
Ezután a többi lisztet a  mandulával, dióval, almával, fahéjjal, borssal, ánizzsal, cukorral, szegfűszeggel elkeverjük. Akkor mehet bele a zsír, vaj, méz, pálinka, bor, citrom és narancs héja és leve, só, szódabikarbóna. Ha szükséges, kevés víz, hogy egybeálljon. Ezután össze kell jól gyúrni a kovászos alappal, és egy napig állni hagyni.
Másnap 1/2 kg-os darabokban megformázni és 190 fokon sütni egy órát.
Ennyi alapanyagból az egész rokonságnak jut.

Nagyon finom. Kicsit eltántoríthatja az embert a hozzávalók közt a nádméz, meg a cukornádpálinka, esetleg a madeira, de valami karakteresebb mézzel, mondjuk gesztenyével, tiszta barackpálinkával és édes aszúval szerintem helyettesíthetők, ha valaki nem akar kiugrani az eredeti hozzávalókért.