Alighanem mégis rosszul voltak a profi magok is megcimkézve, mert egyiken sem az volt, hogy cérnát lehet belőlük nevelni.
Ez egytől egyig cérnaparadicsom, vagy valami, de a cérna az biztos.
Ez a stádium azért nagyon jó, mert ahol a bölcsőde tartózkodik, ott nem lehet ablakot nyitni. Néha a férfinép megfeledkezik erről, meg arról is, hogy az utóbbi napokban hihetetlenül kiélesedett a hallásom.
Amint ablaknyitást hallok, legyen az bármilyen alattomban, óvatosan elkövetett, beépített riasztóként elkezdek visítozni, hogy ugye mondtam, hogy ne nyisd rájuk az ablakot, mert megfáznak!
Ez a tevékenység háttérbe szorítja a saját kehem, ami röpke öt napos szünet után visszatért és legvadabb képzeletet és a Szamaras Géza legdévajabb jószágát lepipáló hanghatásokat eredményez.
De kit érdekel az én tüdőbajom, mikor itt vannak ezek a cuki kis zöld cérnák, amiből olyan erdő fog sarjadni, hogy machetével kell majd közlekedni benne.
Vagy leszerződök a Coats Hungary-vel, még az lehet.
M. barátnőm szintén idén debütál a palántanevelés szent művészetében, kölcsönösen beszélünk hülyeségeket, de azt nagy meggyőződéssel.
Mindenki más elnéző mosollyal figyel, majd sokadszorra megállapít magában mindenfélét rólam, ami pedig egyáltalán nem is igaz!
Meg azt is, hogy ha véletlenül valamit elültetne a kertjében, ha van neki, az biztos, hogy nem nála lesz magról micsodázva.
Annyira amatőrök.
De majd csak csurgathatják a nyálukat az én arbuznyi watermelonom után, amikor majd demonstratíve előttük fogom fogyasztani.
Akkor majd elmagyarázom, mennyire szakszerűen csináltam én ezt az egész kertészdolgot, meg a hőmérséklet, meg a páratartalom, meg az összes smafu dolog, ami a kisujjamban van.
Lesz.
Addigra.
Vagy a Virágos Kertészetből a palánták.
A kertben. A cérnák helyett.