24 órája vagyunk talpon, este még kicsit kóválygunk a Hollywoodon, aztán elájulunk.
Fel kell venni a helyi ritmust, ezért hajnali 4-kor már fent vagyok.
Konkrét cél nincs, de a goffrireggeli kipipálva, szirupokkal miegymással.
A Griffith obszervatórium környéke és a hegy megtelt, tömegek sportolnak, megállni nemigen lehet, hétvégi csúcs.
Valamiért jó ötletnek tűnik Santa Monica, ahová az összes los angelesi összegyűlni látszik, parkolóhelyet találni rémálom, 86 kört teszünk, építkezés miatt lezárt utcákkal nehezítve.
Élelmes népek integetnek az út szélén, parkolót kínáló táblával, lehúzódunk megkérdezni az árat. Választ nem kapunk, inkább intenzíven terelgetnének, hogy menjünk befelé de gyorsan. Addig firtatjuk makacsul amíg nagy nehezen kinyögik: 45 dollár. De egy egész napra!
Még úgy is egy vicc. Végül az egyik parti parkolóban találunk helyet, 8 dollár szintén egész napra, onnan sétálunk a mólóig.
Rögtön eszembe jutnak a mindenféle filmek, amikben azt láttuk, ahol most vagyunk, ott az óriáskerék és a hullámvasút a famólón.
(fotó santamonica.com)
Belefutunk egy esküvői fotózásba, mindenki hihetetlenül profin mosolyog, csokrot lóbál, szembeszalad a fotós instrukciói szerint.
Csendes demonstráció van az Irakban és Afganisztánban elesett katonák emlékére, rengeteg fakereszt a homokba szúrva, eléggé megrázó látvány pedig a felét már felszedték. Ha csak a maradékot nézzük, akkor is rengetegen haltak meg, elvileg nem is tudni az összes áldozat pontos számát, a fehér keresztek a ténylegesen elesetteket jelképezik .
Sokan vannak a parton is, nem csak a mólón, a nap perzsel de fúj a szél, nincs nagy meleg. A jegesmedvék fürdenek, a többiek piknikeznek, frizbit dobálnak, heverésznek a homokban, több alaposan megpakolt hűtőtáskával körülvéve.
És ott vannak a vízi mentők állásai, színben passzoló kiegészítőként a pirosba öltözködött személyzettel, akik nagy bánatunkra nem szaladgálnak le-fel ruganyosan egy szál kisnadrágban a homokban.
Az emberek esznek-isznak-hullámvasutaznak, ennek a hármasnak a borítékolható végeredményét elkerülendő inkább kisétálunk a móló végére, ahol egy gitáros zenél nagyon profin a lelkes közönség előtt.
A parton többféle instrument van az izmosodni vágyóknak és az artistáknak-légtornászoknak is van külön szekciójuk.
Érdekes nézelődni mindenhol, teljesen kerge népek vannak.
Párás, sűrű idő van és tömeg, tömeg és tömeg.
Felejthető ebéd egy Tripadvisoron egekig dicsért mexikói étteremben, akik lefegyverző kedvességgel kombinálják a nem túl jó kaját.
Aztán elfelé menet megtaláljuk LA legszebb részét, csendes, széles utcák két oldalán tökéletes kis mézeskalácsházak, minden zöld és csupa virág. Gyönyörűen gondozott minden, úgy érzem, mintha valami filmforgatáson lennénk, polírozott díszletekkel.
A szomszéd utcában a legdrágább utcai sportkocsikat forgalmazó szalon, lazán végigőgyelgünk, nekik meg szemük sem rebben, hozzá vannak szokva az unatkozó milliomosokhoz.
Igyekszünk az atmoszférát érezni, teljes sikerrel, semmi nem ronthatja el a kedvünk és nem is rontja.
A megörökítés is sokszor sebtében telefonnal történik, nem akarok egész napra egy fényképezőgépet az arcom elé növeszteni, inkább igazán látni és magamba szivacsolni az összes élményt.
A jetleg durva, a mínusz 9 óra eléggé letaglózó de nem lehet ilyen csipcsup izékkel foglalkozni, mormotázni naphosszat.
Most épp éljük az álmunkat és holnap vár minket LA egyik fő attrakciója.