Visszavonhatatlanul elérkezett a forró levesek ideje. És amit nem hittem pár éve, gyakorta meg is kívánom ezeket a leveseket. Igaz, kénytelen vagyok a közhöz igazítani, mert én teljesen jól meglennék különböző zöldség összeállításokkal, de a többi megkívánja a húst is.
Aztán valamiért eszembe jutott az is, hogy amikor gyerekkoromban beteg voltam, miket kívántam enni. Levest azt nem.
Viszont anyám olyan csodás szendvicseket csinált (hol voltak akkor még az ilyenolyan, kutyaforma, bohóc, kitudja milyen szendvicsek), vitorlásformát, meg házikót, hogy muszáj volt megenni, ha nem is kívántam enni annyira.
És aztán a meggybefőtt, na ez volt a fő gyógyszer, korlátlan mennyiségben. Ez a szenvedély a mai napig tart, és ebbe született bele a fiam is, sőt, még meg sem született, már ezt ette, és aztán akkor is, mikor még nem öntápláló volt. És talán mondanom sem kell, a mai napig nála mi a kedvenc? Meggybefőtt.
De én meg valahogy felnőttem hirtelen, és erősen kezdtem a leveshez vonzódni. Ez a felnövés, ez fontos momentum.
És ki az, aki nem táplálja magát levessel? A gyerek. Hát persze.
Mert még nem nőtt fel hozzá.
Ellenben szent meggyőződése, hogy úgy egyébként minden máshoz már kellőképpen fel van ő nőve. És ezúton is tolmácsolom mély irigységem azok irányában, akiknek már tényleg fel van nőve az ő gyerekük, ennek hiányában pedig akkor is, ha még nem gondolja magáról, hogy igen, vagy ha mégis, ezt a véleményét megtartja magának és abban az esetben is, ha nem kezdett el az ő gyerekük már tojáshéjas korában kamaszodni, hanem szépen kivárta annak az idejét, mikor rendes gyerek ezt elkezdi.
Ráadásul nem eszi a levest.
Vagy eszi, de akkor az már nem leves. Pl. a bablevest eszi, de az akkor már nem bableves, hanem lé, csipetkével, csülökkockákkal, ellenben teljesen mentesen a babtól. Vagy legalábbis ő azt gondolja. Azt meg úgysem látja, hogy szépen fogok némi zöldséget és babostól átpasszírozom egy szűrőn, és a pempőt gondosan belekeverem a levesébe.
Mint a babáknak. Jó, azok nem ilyen faksznisak, mert ezt a műveletet egy kisbaba számára nem kell szupertitkosan végrehajtani, mert ha meglátják, akkor mi van?? Semmi. Ha meg ő meglátná, meg nem enné. De így eszi.
Mert ugye nincs benne bab.
A krumplileves, nagy vonalakban ugyanígy működik.
Nem eszi a levest a gyerek.
Úgy egyébként.
Egy kis húslevest,na jó. Hússal, metélttel, azt igen. De csakis zöldség nélkül!
És amit múltkor főztem, azt sem ette. Csak egy kis levét, a gombócokkal.
Nem baj, majd megnő a gyerek. Aztán felnő a leveshez is.
Zöldségleves szalonnás csibegombóccal
a leveshez:
1 kis hagyma
2 sárgarépa
1 fehérrépa
1/2 csokor petrezselyem
20 dkg borsó
olaj
só
A hagymát az összevágott répákkal az olajon kicsit megpárolom-pirítom, rádobom a borsót, azzal is 2-3 percig párolódik, majd felöntöm vízzel, beleteszem a petrezselymet és addig főzöm, hogy a répák majdnem puhák legyenek. Ekkor kerül bele a gombóc.
Miközben fő, elkészítem a húsgombócokat:
1 kisebb csirkemell filézve
1 kis fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
~ 3 dkg füstölt, nem húsos szalonna
só (óvatosan, a szalonna sós)
kevés pirospaprika
pici bors
zöldpetrezselyem fölaprítva
Minden hozzávalót összedarálok, és a masszához hozzáadom a petrezselymet. Apró golyókat formálok belőle és a csendesen gyöngyöző levesbe rakosgatom. 10 percig főzöm.
(4 személyre)