Kategóriák
Egyszerűen-Gyorsan konyhája Más népek Zöldséges

Fűszeres lencse, avagy lencsejóság

Sajnos a műfaját nem tudom közelebbről belőni, de lényeg a jóságon van.
Valamelyik nap egyik kedves kollégával cseréltünk eszmét, aki megemlítette Rick Steint és aztán erről eszembe jutott, hogy ő főzött ilyesmit, francia recept alapján.
Egyébként nagyon csípem a fickó kutyáját, nem egy könnyen kezelhető darab, de igazi egyéniség. És persze a gazdája iránti szimpátiámat erősen táplálja, hogy kedveli azt az morózus kis ebet.

A pontos hozzávalókra nem emlékszem, de ebben a felállásban remekül sikerült, azóta főztem még egyszer. Ráadásul a fekete lencse gyorsan puhul, hamar kész lett
A friss fűszernövény nagyon kell hozzá, nem tudom, szárítottal milyen lenne. Külön szerencse, hogy kedves kis háziállataink, a meztelen csigák nem szeretik sem a zsályát, sem a rozmaringot, ellentétben a kakukkfűvel és bazsalikommal, így ezekből hagytak nekünk is.

Lencse, illatos fűszerekkel

~ 20 dkg előzőleg 1/2 órára beáztatott fekete lencse (vagy barna, de akkor meg kell főzni előre)
1 nagyobb fej hagyma kockára vágva
2 gerezd fokhagyma  felaprítva
7-8 zsályalevél
arasznyi rozmaring levelei
maréknyi szárított paradicsom

bors
olaj
víz

Olajon a hagymát és a fokhagymát megpirítottam enyhén, hozzádobtam a fűszereket, így is sült kicsit, aztán a paradicsommal is. Kevergetni kell, mert odaéghet.
Utána ment bele a lencse, sóztam, borsoztam annyi vizet tettem hozzá, hogy félig ellepje és fedő alatt  kb. 10 perc alatt meg is főtt.
A kevés számú és nem túl bonyolult hozzávaló ellenére a fűszerektől nagyon rafinált, a paradicsom meglepően passzol hozzá, a végeredmény különlegesen jó ízű.
A család felnőtt tagjai lelkes hívei lettek, másodszori főzésnél egészen kevés keményítővel sürítettem, épp csak könnyű mártás állagúra a levét.
Tálalásnál még rádobáltam némi paradicsomot pluszban.

És töröm a fejem.