Annyira elcsépelt, hogy rohan az idő. És annyira nagyon igaz.
Ded hivatalosan is felnőtt, igaz az idő annyira szalad, hogy napra pontosan egy hónappal ezelőtt szavazhatott volna először.
Azért az első igazi pillanat az volt, amikor beletettem az életem a kezébe. Furcsa érzés a jobb oldali ülésen üldögélni.
Még furcsább, hogy a balelsőn ő ül.
De mostanra szinte megszoktam.
És akkor most már papíron is kimutatva: feljogosítva mindenre, amire hivatalosan feljogosítható egy nagykorú.
Egyébként meg tegnap volt kisgyerek.
Aki kétévesen az összes autómárkát tudja, megállás nélkül jár a szája és rohan. Reggel énekelget az ágyban, amíg a többiek is előkászálódnak.
Szeret oviba járni és őrült gyorsan teperni a lábbalhajtós kismotoron.
Nem eszi meg a főzeléket.
Háromévesen repül először, sokkal vitézebben, mint én most.
Nem hisztizik.
Soha. Hosszú autóúton sem.
Nem kell a boltban birkózni vele, hogy mit ne pakoljon a kosárba és ne sikítozzon fejhangon, ha nem kapja meg.
Viszont amikor elhagyjuk valahol a mellényét, elég jól sír.
A legeslegjobb nyaralások: látni ahogy rácsodálkozik mindenre.
Jól tanul.
Nem hagyja el a holmiját.
Karate, foci, énekverseny.
Utálom a tanárnéniket. A gáborbácsit is. Meg az igazgatót.
Én. Ő megbocsátja nekik, hogy hülyék.
BMX nyaktörősbiciklizés.
Keringő: az első igazi felnőttes dolog.
Felvételi: a második felnőttes dolog.
Gitározás.
Megint én vagyok a családban a legkisebb.
Ballagás: a legokosabb, legszebb, legkedvesebb gyerek mondja a búcsúztató verset.
Nem eszi meg a főzeléket.
A legeslegjobb nyaralások: látni, ahogy önállósodik.
Egy fokkal feljebb.
Utálom a tanárnőket. A Sanyitanárurat is. Meg az igazgatót.
Én. Ő meg nem foglalkozik velük.
Jól tanul.
Nem hagyja el a holmiját.
Az első soknapos barátosnyaralás.
Az első hajnalban hazajövés.
Az első igazi, közönség előtti koncert.
Az első bandaszétesés.
Komoly vizsgák.
Barátnő.
Jogosítvány.
Nem eszi meg a főzeléket.
A legeslegjobb nyaralások: viszi az én bőröndöm is…
Szóval nagyon hamar felnőtt lesz egy gyerekből, valaki mondhatta volna nyomatékosabban.
Meg hogy mennyivel könnyebb ottalvós buliban otthagyni egy nyolcévest, mint várni egy ködös, esős hajnalon a garázsajtó nyílását.
Persze így kell lennie, és jó, hogy így van és ha néha egy kicsit nehéz, azért ott a tudat, hogy annyi mindent annyira de annyira elszúrtunk szülőileg, de valahogy mégsem sikerült annyira elszúrni.
Mert minden igyekezetünk ellenére, klassz gyerek. Felnőtt.
Okos (van olyan szülő,aki nem ezt mondja?), kedves (mikor olyan napja van), megbízható (hacsak el nem felejt valamit) és van humorérérzéke.
Persze nem mentes a hibáktól ő sem.
De tekintve minket, a dolgok szerencsésen alakultak, mert neki jóval kevesebb jutott, mint nekünk.
Viszont mi megesszük a főzeléket.
(Na jó, én a tököt nem nem. A kelkáposztát sem. Meg a sárgarépát. De ezek bizalmas dolgok.)