Kategóriák
Blabla

Főzni tanultam

A véletlenek összjátéka, hogy két egymást követő héten volt az a két főzőtanfolyam, amit kinéztem magamnak.
Az indiai a Lucullus szervezésében, a Maharaja étterem séfje tartotta. Itt a jelentkezők is kipróbálhatták a tudományukat.
Kötetlen hangulatban, egy tankonyhában zajlott az okítás.
A séf mellesleg nagyon helyes, a beharangozással ellentétben biztos vagyok benne, hogy rengeteg mindent ért magyarul, időnként jókat mosolygott rajtunk a bajsza alatt.
Olyan ételek készültek, amiket már én is főztem.
Tanulság: sokkal kisebb mennyiségű fűszert használok, itt nagykanállal zuhogott az ételbe,
hazafelé enyhén tiltakozott is a gyomrom.

Az ünnepekre a Gundelben készülhettünk fel, cukrászatilag és főzésileg egyaránt nagyon szimpatikus szakácsokkal. Nem volt semmi nagyképűsködés, kedvesek, közvetlenek voltak, a séfek séfje, Laczkó Ottó ugyanígy. Egy-két műhelytitkot elleshettünk, nekem a cukrászati rész volt inkább érdekes, annak ellenére, hogy általam ismert és viszonylag gyakran készített süteményekről volt szó.
Érdekes volt bepillantani egy ilyen komoly konyhának az életébe, a melletünk lévő helyiségben a vendégek ételét készítették, így néha oda is átkukucskáltam.
Pannonhalmi bort kóstoltunk, ami nagyon finom volt, bár csak egy kortynyit mertem inni, sajnos a nevét a nagy izgalomban nem jegyeztem meg.
Jó lenne, ha pontosabban lenne megjelölve, nem csak témakörként, milyen ételek elkészítésében lesz része az embernek, nekem a főzős részlegen készült étel a szakács szimpatikus és nagyon profi hozzáállása ellenére némi csalódás volt.
Lehet, hogy túl nagy várakozással néztem a dolog elé, talán azért,  mert a Gundelben elég különleges ételeket és desszerteket ettem eddigi (ritka) látogatásaim során és valami ilyesminek az elkészítésére számítottam, nem pedig olyasmire, ami nálunk is előfordul időnként az étlapon.
Ennek ellenére nagyon élveztem, és még egy Bagolyváras kötény is a birtokomba került.

8 hozzászólás a(z) “Főzni tanultam” című bejegyzéshez

Pirosom, jó volt, tényleg.

Zsuzsa, hát miért nem??? Vagy mégis? Melyik csoportban voltál?

Chilii, beírogatom majd, ami nekem újdonság volt, mindenképp.

Annamari, köszönöm )

Kedves Holmes,legközelebb meg kell ezt tervezni, mégsem kérdezhetek végig mindenkit, hogy bocs, te vagy a Habolondneszeddle Mézesmadzag Zsuzsa??:D
üdv:Watson

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.