Germknödel mit Mohn I. vagyis gőzgombóc mákkal

Nyári kalandozásunk nem sok gasztronómiai élményt nyújtott.
Főhadiszállásunkon kifaggatuk a háziakat, hová érdemes menni egy jó ebéd-vacsora reményében. El is igazítottak egy kicsi kis helyre, ahol én sajtos nokedlit, kasespatzle-t ettem, ami jó volt, különösen a tetejére olvasztott hegyi sajt, de olyan átütő élményt azért nem nyújtott.  Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem is voltunk kihegyezve az étkezésekre, nem néztem utána előre, hol lehetne megtölteni a gyomrunkat valami egészen kiválóval, a két férfinép meg vígan elvan rántott húson, az meg azért mindenhol jó.
Egyébként Tirol gyönyörű, fantasztikus helyeken jártunk, átkeltünk a Timmelsjochon , ami  elég félelmetes, ahogy már az ilyen hágóknál lenni szokott, nem nagyon érdemes az út szélénél lefelé tekintgetni, hacsak nem mazochista az ember. De tele volt virággal és olyan tiszta a levegő, hogy itthon nemigen tapasztalni ilyet.
Meranoban,  az út másik végén ritka vacak pizzát ettünk, de a városka szép és csoda dolgok voltak egy pici piacon. Ott erősítettem meg magam abban az elhatározásomban, hogy sokkal több aszalt paradicsomot csinálok, mint tavaly és nem csak aszalóban.
Az a vidék híres az almájáról, minden talpalatnyi helyen, hegyoldalon almások vannak, fekete hálóval védve fölülről, ami messziről igen furcsán néz ki.

Aztán barangoltunk szurdokokban, (az egyiknek a felénél már épp csak vonszoltam magam, mert állandóan lépcsőzni kellett, persze fölfelé, de vérig sértődtem, mikor Hősöm megkérdezte, hogy “toljam-e hátulról a méltóságos malagádat?”), meg jéghideg, kristálytiszta hegyi patakban lábaltunk, ahol úgy húszkilónyi szépséges, időtlen idők óta csiszolt követ szedtünk össze, felvonóztunk, kifagyott a szemünk a csúcson süvöltő szélben, itt még hógolyóztunk is, megnéztük az Oetz kiállítást, bámészkodtunk az Ambras kastélyban, lezúdultunk Európa leghosszabb bobpályáján, állatkertben jávorszarvast néztünk, csónakáztunk-pancsoltunk hegyi tóban, ahová a császár járt nyaralni és fürödtünk olyan uszodában, ahonnan a nagy sziklás hegyekre látni és bentről a meleg vízből néztük az őrült nagy jégesőt, snapszot ittunk, rengeteg lúgos perecet ettem, meg tehenet is simogattunk. 
És a tej!
Itt a pici kis hegyi falvakban tejautomata van. Bedobsz 20 centet és már folyik is az igazi, alpesi, teljesen tejből álló tej. Ez annyira tetszett sarjadéknak, hogy megkóstolta ő is, meg is állapította, hogy ez aztán finom, úgyhogy esténként elugrottunk az automata tehénhez, ahol a két férfiú tejben fürdött. Nagyobbik úgy élvezte, hogy volt nap, amikor három liter tejet megivott.
Maga a szerkentyű egy szép kis faházikóban lakozik és egyszer láttuk, hogy belül csúcstechnika van, hűtött, szuper higiénikus ballonban van a tej, mindez az istenhátamögött, nem vizezett beltartalommal, patyolat tisztán, gusztusosan. Állandóan figyelik, hogy ne legyen üresen, úgyhogy egyszer sem mentünk hiába.

Persze a tehenek leginkább a hegyen voltak, de ebben a faluban este szépen hazaballagott mindegyik. Érdekes volt látni a kényelmesen mászkáló, úton bámuló tehenek, meg a mögöttük (szépen türelmesen) araszolgató nagy batár autók kontrasztját.
Egyébként hátborzongató hely volt, a falu fölött, az egyik völgy elrekesztésével egy óriási víztározót építettek, engem kirázott a hideg tőle, egészen félelmetes.

Az Ambras kastély, Innsbruck mellett óriási élmény  volt. Nagyon restellem, de a sokadik ilyen kastély-és várlátogatásnál bizonyos fásultság vesz erőt rajtam, a szemem enyhén üvegessé válik és a végén már csak lézengek egyik teremből a másikba. Itt nem így volt. Miután végighaladtunk néhány igen harcias, lovagi páncéllal telezsúfolt termen, ahol a legérdekesebb egy olyan páncél volt, amit egy 2,60 m magas emberre készítettek, jött a tengernyi festmény. Többek között itt látható a Vlad Tepesről készült ismert kép, és Lukas Cranach, Tizian, van Dyck , Velásquez  festmények.
Ez előtt a kép előtt ottragadtam hosszasan, utólag állapítottam meg, hogy fogalmam sincs, kit ábrázol, úgyhogy csak annyit tudok, hogy Napoleon volt a szomszédja és gyönyörű.

Van  egy olyan kiállítás is, ahol  évszázadokkal ezelőtt készült  dísztárgyak vannak közszemlére téve.
Legalább egy órán keresztül tátottam a szám, miket tudtak csinálni, volt ott gondola, mozgó figurákkal , iránytű elrejtve egy apró hegy csúcsában, parányi szekrényke titkos fiókokkal, csupa olyan tárgy, ami az emberi emberi leleményesség, ügyesség példája, egy komputerek, gépek nélküli korból. 
Kiállították a szerszámokat is, amiket a mesterek használtak, elképesztő ügyesség kellett a használatukhoz, annyira aprók voltak maguk az eszközök is.
Nagyon érdekes keleti tárgyak is voltak, de legtovább ezeket a furfangos szerkezeteket csodáltam.

És most vettem észre, hogy már kicsit bő lére sikerült ereszteni, a gőzgombóc meg még sehol.
folyt.köv.