Kutyanapló: Gombszem

Elkezdett őszülni, vagyis inkább szürkülni.
Nagyjából 9 év, ebből 8 velünk.

Ki gondolta volna, amikor a lángosos előtt egy kis nyamvadt szőrcsimbók a lábamra ült, hogy a világon a legkedvesebb, legszeretősebb kutya választott ki magának?
Amikor bevittem a kertbe, egyenesen odasétált Lujzához és a melléhez simult. Ahogy a macskák szoktak.
Mindene sérült volt, a lángosos mondta, hogy egy autó elütötte, nem bírta használni rendesen a bal hátsó lábát.
Semmiféle rendes kutyaféle kutyára nem hasonlított, elég nagy meglepetés volt, amikor a kutyadoki közölte, hogy ez itten egy puli, csak titkosan.
Ronda volt, pár szál csimbók lógott róla szőr gyanánt, a mai napig rejtély, honnan növesztett ki ennyit azóta. Csak a szeme ragyogott ugyanígy, a sok kitudjamilyen átélt rettenet után.
Nagyon félt mindentől, mégis teljesen megbízott bennem.

Eleinte úgy tűnt, a jóval nagyobb Lujza terrorizálni fogja. Aztán a kicsi fondorlatosan bedolgozta magát. A mai napig tele van energiával, amit a másik rezignáltan és utálkozó arccal vesz tudomásul. Kutyát ilyen lenéző arckifejezéssel ritkán látni. Az üzenet: jól van, te izgága izé, elvisellek, mert muszáj, de hadd ne vegyelek már tudomásul.
Néha leereszkedik játszani, de azok ritka pillanatok.
Persze ki szeretné, ha frissítő úszkálás közben is fogná a farka tövét valaki, aki lusta úszni, viszont húzatni szereti magát. Ráadásul jó nagy fogai vannak.
Meg azt is ki szeretné, hogy a legkedvesebb és legfontosabb szunyókálásában állandóan zargatja egy fekete tájfun, aki még ennyi idő után sem tett le arról a bugyuta elképzeléséről, hogy ha bakugrál körben, vagy hason fekve pattog, vagy őrült sebességgel futkorászik és közben hokifékkel fordul a pihegni vágyó orra előtt, miközben beteg birkáéhoz hasonló hangokat hallat, akkor a másiknak kedve lesz játszani.

Nagy megvetéssel figyeli a táplálkozását is.
Kezdetben az evés sem volt egyszerű.
Nem nagyon tudta, mit csináljon az ennivalóval. Mikor kitettem a tálba, reszketett. Jó messziről mert csak kivenni egy falatot, azt viszont nem tudta, mit csináljon vele. Széthordta mindenfelé a kertben, amit aztán Lujza rendszeresen felevett.
Aztán idővel javult a dolog, de nagyon nehezen szokta meg magát a tényt, hogy kap enni. A csont és bőrből lassan lett kisméretű izompacsirta.
Mostanra az evés idejére átváltozik malaccá, miközben Lujza kényeskedve, ámde módszeresen fogyasztja a kosztot, Gombszem habzsol.
Kivéve, ha nem vagyok itthon. Akkor pár napig kézből kell etetni.
Ha mi eszünk, lankadatlan figyelemmel követi minden rezdülésünket.
Ilyenkor teljes az egyetértés a másikkal, gyönyörűen ülnek egymás mellett és közös koreográfiára mozog a fejük.

A randa kacsáját még mindig imádja. Úgy egy évvel ezelőtt bátorodott fel annyira, hogy mer húzgálósat játszani, egészen addig rögtön odaadta, ahogy megfogtam.
Két-három éve játszunk úgy dobálós-visszahozóst, hogy közben gyomorból hörög. Ami egy be nem avatottnak eléggé ijesztő, konkrétan olyan, minta szét akarna tépni, miközben én felelőtlenül ölelgetem.
Pedig csinálhatok vele bármit, soha még csak oda sem kapna.

Olyan mint egy kis kobold. Állandóan mozgásban van, de sosem mulasztja el, hogy el nem múló imádatáról biztosítson.
Tízpercenként az ölembe fekteti a fejét, és azt kérdezi a szemével: ugye még mindig szeretsz?
Ha simogatom, rögtön a kezembe dől, mindegy mihez veri magát oda, úgyhogy résen kell lenni az elkapással.
Ha leülök a földre, fejen áll az ölemben, szintén résen kell lenni.

Sokszor terhes a nagy ragaszkodás, legjobb álmából is felpattan, ha felkelek, és mindig de mindig láb alatt van.
Van hogy láb mögött. Ha a többi imádott közül valaki megszidja, mögém bújik el, onnan pislog.
Kutyát ülve menni még nem láttam, meg olyat, aki elkullog, ha csúnyán nézel rá. Rajta kívül. Neki megy mind a kettő.
Ha rászólunk, akármilyen csöndesen, leereszti fülét-farkát és elvánszorog. Vagy valami mögé, ahonnan félszemmel kukucskál, mennyire gondoltuk komolyan.
Össze van törve, fáj a szíve és a világ összes gondja az ő kisméretű vállait nyomja.
Ilyenkor azonnal biztosítani kell róla, még szeretjük.
Azért néha gyanakszom, hogy van ebben egy kis tudatos manipuláció, de amikor a szemembe néz, elszáll az összes kétségem.
Végül is kutya, nem ember.

Ébersége lankadatlan, nincs az a rigó, veréb, dongó ami hosszasan időzhetne a kert alsóbb régióiban, amint észreveszi, rögtön el kell zavarni.
Ha csöngetnek vérfagyasztó sikítozással ront a kapuhoz, ahol is többnyire jelbeszéddel kell társalogni a valamit akaróval, mert félig megsüketülünk azonnal.
Ha többen vagyunk a kertben, megpróbál minket egy helyre terelgetni, bár már rájött, hogy ez reménytelen és igen hamar csatlakozik hozzám. Nagyon okos kutya, ebből is látszik, rögtön kiválasztja a gyöngyszemet a többi izék közül.
Amint testközelbe kerül, azonnal felveszi a célszemély alakját, képes kitekeredni, egy lábon állni, fejét derékig visszahajtani, gyakorlatilag bármilyen fakírmutatványra, csak minél nagyobb felületen érhessen a kiszemelthez.

Nem fenékig tejföl a lét vele sem. Még mindig meggyőződése, hogy inzultálnia kell a nála ötször nagyobb kutyákat. Verbálisan is. Ennek köszönhető, hogy egy láncra kötött rotttweiler annyira felhúzta magát, hogy eltépte  a láncot, kimászott a kerítésen és megtámadott minket.
Úgyhogy nagyon meg kell válogatni, merre megyünk.
Egyébként amikor durvaságra kerül a sor, inába száll a bátorsága, tipikus szájkaratés. Szerencsére. Egyébként már felkoncolták volna.

Két évig pánikolt, amikor elmentem otthonról. Sírt, sikított.  Sose gondoltuk, hogy négylábúnak sikerül, de ő kimászott a kerítésen és szaladt az autó után. Volt hogy a legnagyobb csúcsforgalomban, keresztül a főúton.
Hát lecseréltük a kerítést, aztán még egy plusz párkányt is fel kellett tenni, mert azon is kijött. Hihetetlen akrobatamutatványokkal, de kijött.
Aztán lassan rájött, hogy hazajövök, -hazajövünk hozzá és nem kell pánikolni.

Embereket illetően eléggé kritikus, van akit zsigerből és rögtön utál vagy fél tőle. A maradék jöhet.
Nagyjából osztom a véleményét.

Nem gyönyörű (de azért persze az), nem álmaim kutyája (mindig olyan búzaszínűre vágytam, mint az első volt, erre tessék, van két darab alapvetően fekete), de nem baj, kit érdekel.
Itt van nekem 11 (plusz 32) kilónyi ragaszkodás és szeretet.