Katasztrófatortizmus

Kedvelt bejegyzések

11 hozzászólás

  1. piroskaesfarkas szerint:

    Erről eszembe is jutott a Dagi mamám mondása, amikor vittünk neki egyszer abból a tésztából, amit szoktam csinálni (padlizsános-cukkinis-baconos-pestos raguval), és miközben ette, megkérdeztem, hogy ízlik -e neki. Mire mami: “Igen, finom, de többet ne hozzatok ilyet…..”

  2. lorien szerint:

    Látom azért elég sűrűn történnek most az “események” nálad. Egyszer azért majd csak végé szakad ám!
    Mondjuk én meglennék anélkül is, ha a tortát nem találják fel (rendben, a jó Sacherért kár lenne!) :)

    Különben nálam is volt most üzemi baleset, canneloni-készítés közben levágtam az ujjam hegyét, szerencsére azért nem olyan vészes, de erősen 8 napon túl gyógyuló, és még mindig fáj rendesen.

  3. Rio szerint:

    1. A szándék a lényeg :-), meg a szeretet.
    2. Nekem anyukám (aki egyébként gyűlöl főzni, és nem is csinálja túl jól) sütött évekig a születésnapomra citromtortát, amit nagy röhögések közepette adott át, mert vagy olyan lett, mint a homok, vagy olyan, hogy megállat benne a kanál, vagy a krémje volt egészen fura ízű, színű és állagú… Előfordul, de azért megkönnyeztem.

    Loriennek meg jobbulást (az ujjának)! :-)

  4. lorien szerint:

    Rio, köszi! :)

  5. fakanál szerint:

    cserke, őszinte részvétem!:)))) máskor elég lesz a betűket kisütni… bár akkor szegényebbek leszünk egy mulatságos poszttal. viszont Daubner forever:D

  6. Cserke szerint:

    Pirko, ez aranyos, jót mosolyogtam rajta.Fióka szokta mondani olyanra, amit nem kíván a jövőben enni: “érted, szeretem én ezt, de többet ne csinálj ilyet, anya!”

    Lorien, minálunk állandóan történik valami és a főzésben is, igen és aki azt mondja, neki mindig minden sikerül, az nem megbízható darab!! Különben meg az eltelt időben, ami egy hónap kb. nem volt ilyen rémeset. Nem vagyok szomorú, de azért kösz ia vigaszt. :o))
    Ó, szegény, javulást ujjadnak! Tegnap nem volt időm elolvasni a legújabb remeked, majd ma.

    Rio, milyen jó, hogy ezt írod!! Hátha nagykorára a fiam is így áll hozzá. Bár most ezt dícsérte erősen,de már (vagy inkább még) a tapintatos korban van.

    Fakanál, köszi!! :o))Grízestésztádról is eszembe jutottak dolgok, de azt most nem írom le, mert elkönyveltek kétlábon járó kétbalkéznek…

  7. zsuzska szerint:

    Szerintem biztos finom lehetett, mert csupa olyan került bele, ami finom/harmonizálós. Az, hogy küllemében nem tökéletes? Hát pl. úgy olvastam a kutyáid sem, oszt mégis szereted őket;)
    A szép torta nálam is mindig szűk keresztmetszet. (az milyen, hogy a bátyám esküvői tortájának sütésekor az alapját kivettem a sütőből, felvágtam és még totál nyers volt a közepe? Elfelejtettem(!?) a tűpróbát!:)) A többit fedje jótékony homály, de hidd el Cserke, te ezzel a tortával egy sütőfenomén vagy aznapi önmagamhoz képest!
    A grízestésztásra kiváncsi vagyok! MINDENKI! Követeljük együtt, hogy Cserke írjon a darástésztás bénázásról is! Nevetni szeretnék:) remélem működnek a html kódok:)

  8. Cserke szerint:

    Aranyos vagy, Zsuzska, ízével tényleg nem volt olyan súlyos gond, még a kinézete is megbocsájtható volt, de ahogy készült!!!
    De aztán végén szép lett a torta biztosan, vagyis meg is nézem mindjárt.
    Hohó, kutyácskák csak hányatott sorsúak voltak, nem csúnyák!! Takaros darab mindkettő, mikor sétálni viszem őket, mindig aratjuk a dicséreteket.
    Hát, hagyjuk azt a tésztát, azt mondom…Majd eccer…Remélem azért nevetsz anélkül is, tudod mi a tilos!!??Az az utcánstb…
    Milyen kódok, jajajj???

  9. zsuzska szerint:

    Maradjunk annyiban, hogy innen ismerszik meg az igazi konyhaművészeti fenomén! Akinek az alkotás folyamatán belül képes úgy korrigálni az eseményeket, hogy a végén az eredményről ezt senki nem mondta volna meg.
    Bocsánat a kutyáktól az őket ért inzultusért…

  10. Cserke szerint:

    Fenemén inkább…
    Azé’ látszott rajta. Ellentétben a te tortáddal!
    Szerintem megbocsátanak, nagyon nyájas darab mind a kettő. Legalábbis a nagy. Jó, akicsi is. Csak ne vízóraleolvasó legyél :o))

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .