Kesztyűs kézzel
Még mindig én vagyok a helyi rém .
Beteg vagyok tőle, amikor látom, hogy valaki mindenfélét összefogdoz, amit nem lehet megmosni.
Ezért szeretem a látványkonyhát, a nagyablakos cukrászatot, ahol az ablakon a cukrászra látni ( ha véletlenül jóképű, az sem baj), és ezért szeretem, ha a látványkonyhában eldobhatós gumikesztyű van a szakdolgozón.
Pont így volt a mostanában felkapott újpesti hamburgerezőben, ahol a kellemesen eklektikus udvaron lehet ejtőzni kinek-kinek a választottja mellett.
A pincérlány csuda helyes, kedves, udvarias és még gyors is.
A koszt a szemed előtt készül, tisztességben megőszült úriember pirítja szakszerűen a bucit, grillezi a grilleznivalót.
Kezén, ahogyan dukál, gumikesztyű. Adnak a higiéniára, éljen.
Az étel hamar érkezik, meglehetős (bár a buci nem friss, ejnye), és elég hamar le is csúszik.
Az ezt követő ernyeteg félórában lehet cseverészni az igen jó ebédtársasággal, nézni a szomszédban tevékenykedő kisgatyós fiatalembert némi nosztalgiával, vagy csak úgy enyhe zsibbadtsággal bámulni a fejünkből.
Pont Grillezőemberre, aki épp sziesztázik.
Kicsit beljebb húzódva, de még pont a horizonton.
Dohányzik, hát istenem, mindenkinek kell valami, neki pont ez.
Aztán oldalvást megérkezik valami haver-kolléga-kitudjaki, lekezelnek, rövid eszmecsere, majd az ember tovább dohányzik.
Mi pedig boldogan nyugtázzuk, jó is az a gumikesztyű, mert nem lesz legalább bagószagú a keze, valamint az influenzát sem kapja el a haverjától, mert megvédi őt ez a jó kis találmány mindezektől.
Mert fő a higiénia, a kesztyű a kezén mindvégig.
Aztán visszaballag a mókuskerékbe, hamburgert sütni, bucit fogdosni, hagymát porciózni.
Ugyanabban a kesztyűben.
(kép:foodhandler.com)
Legutóbbi hozzászólások