Indulás előtt mérlegelünk sok mindent, a Universal Studios többször be-és kikerül a megnézendők közül.
A be az igazi amerikai-másholnincs mivolta, a kifelé meg az ára miatt. Aztán abba maradtunk, meglátjuk.
Aztán már ott kint felfedezek különböző kuponos oldalakat a neten és megvesszük a jegyeket. A szállásunkon a kupont kinyomtató recepciós is nagy izgalomba jön, hol tudtunk ilyen jó árat felfedezni.
A stúdió közel van a szálláshoz és gondosan időzítünk, még véletlenül sem akarunk hétvégén menni.
Nyitásra érkezünk. A parkolás plusz pénz, a 40 dolláros főbejáratos opciót azonnal elvetjük, jó lesz az kicsit odébbról, 18-ért.
Hatalmas parkolóházak, már belegondolni is rém, mire mind megtelik, mennyi ember lesz bent.
Mindig kiderül, ezek az amerikai népek piszok lusták, mert a „távoli” parkoló kb. 5 perc séta a bejárattól.
Semmit nem bíznak a véletlenre, a parkot egy nagy bevásárlóközponton keresztül lehet megközelíteni, lehet enni-inni, pénzt költeni.
A bejáratnál sztárosan fotózkodunk a vörös szőnyegen és az emblematikus földgömb előtt, aztán sietünk befelé, hogy a stúdió túrához ne kelljen sorokat állni.
(wikipedia)
A kis buszok hamar megtelnek, elindulunk hogy bejárjuk a stúdiók környékét, a kis darab New Yorkot, a Wisteria Lane-t, a Psycho külső díszletét, ahol vár minket maga Bates, aki épp egy hullát gyömöszöl a kocsi hátuljába. A honi közönség lelkesen sikongat, amikor megindul utánunk a véres késsel. Megállapítjuk mennyire kedvesen gyermeteg lelkek én meg kicsit irigykedem emiatt.
Nagyjából láttuk az összes filmet, ami porondra kerül, bár a Tom Cruise film, a Világok harca kimaradt annak idején, de nem is bánom. Hátborzongató még a díszlet is, egy igazi gépet szedtek ízekre, szétesett bőröndökkel, szanaszét cipőkkel, a roncs darabjaival, pont erre vágytam.
A cápa kötelességtudóan támad, a metróalagút összeomlik körülöttünk, jön az árvíz és a Fast and Furious Supercharged szereplői külön nekünk versenyeznek, olyan meggyőzően hogy csak úgy kapkodjuk a fejünket.
King Kong 3 D-ben veri a mellét emeletmagasan fölöttünk majd véres és cincálós harcban legyőzi a T-Rexet.
(www.universalstudioshollywood.com)
A túrát kommentáló fiatal csaj nagyon helyes, lelkesen beavat minket a legkisebb részletekbe is, vicces sztorikat mesél , Jimmy Fallon virtuálisan kiegészíti az élményt.
A buszos túra után nekiállunk felderíteni a parkot.
Ilyen a szerencsénk, a Harry Potteres Wizarding World pár nap múlva nyit, csak kívülről látjuk a lekordonozott elképesztő méretű kastélyt és a falut körülötte.
Az élő attrakciókat soroljuk előre, mert ezeknek szabott idejük van, az Animal Actors az egyetlen, amit nem akarok megnézni.
A Kevin Costner-féle Waterworldre sem nagyon emlékszem, a bemutatóban mindenféle trükkös kaszkadőrjelenet van, vérre menő harc, tornyok omlanak, jet-skivel száguldoznak, mindezt természetesen vérprofin.
Itt ismét megállapítjuk, gyermeki lélek lakozik a helyiekben. Senki nem kap gutaütést, amikor leöntik egy vödör vízzel poén gyanánt amikor egyébként nincs annyira meleg, hogy jólesne. Mi bölcsen az „itt vizes lehet” terület mögé ülünk.
A Special Effect Show a következő.
Ketten kommentálják a bemutatót, a karlevágós trükktől a zöldhátteresig sorba vesznek mindent, mellékesen felgyújtanak egy kaszkadőrt és véresre verik egymást, még horror is van, amin boldogan sikongatnak a relaxáltabb nézők.
(universalsudios.com, youtube.com)
A koronát az a pár teszi fel a bulira, akiket a közönségből hívnak ki, hogy demonstrálják az űrhajózós felvételeket.
A pasit beöltöztetik sötétített szkafanderes űrruhába, felcsatolják egy kötélrendszerre amivel imitálják az űrben lebegést.
A feleség meg a távirányítót kezeli, az egyik műsorvezető humoros megjegyzéseivel körítve.
Nem egyszerű dolog egy hevederben, madzagon függve úgy tenni, mintha súlytalanság lenne. Szegény embernek nem is megy, hol a feneke áll az égnek, hol a szkafander súlyától hátradőlve térden csúszik a színpadon.
Annyira komikus az egész a beszólásokkal együtt, hogy könnyesre nevetem magam. Csakúgy mint körülöttem mindenki, szegény nő meg meg van rémülve, mikor hatodszorra ejti majdnem fejre a férjét.
Aztán kiderül, hogy a társműsorvezető van a szkafanderben, nem kockáztatnak, hogy baja legyen valakinek vagy akár csak megsértődjön egy látogató.
Egy frissítő és némi kicsit sem kalóriaszegény Cinnamon Pecan Bun után felfedezzük, hogy próbaüzemre megnyitották a Harry Potteres részleget.
Lelkesen beállunk a sorba, soha vissza nem térő alkalom.
Teljesen gyanútlanok vagyunk, de ez kihagyhatatlan.
Ha tudjuk előre odabent mi vár, talán kevésbé hajt a lendület.
3 hozzászólás a(z) “LA, Universal Studios” című bejegyzéshez
[…] A Special Effect Show után kiszúrjuk, hogy próbaüzemre megnyitották a Harry Potter Varázsvilágot. Ezt nem lehet kihagyni. […]
[…] vissza már holnap, enni az eredetit. Akár dobozból is. De ehelyett inkább harmadik hete nyavalyás […]
[…] A jetleg durva, a mínusz 9 óra eléggé letaglózó de nem lehet ilyen csipcsup izékkel foglalkozni, mormotázni naphosszat. Most épp éljük az álmunkat és holnap vár minket LA egyik fő attrakciója. […]