Igazából ezzel kellett volna kezdeni, nem csak úgy szó nélkül belevágni.
Elmesélni, hogy nagyon szeretem Csehovot, különösen a Cseresznyés kertet, és hogy azt gondoltam, hogy majd leírom a színházi élményeim, és akkor mennyire jó név ez egy ilyenekkel foglalkozó blognak, meg hogy ha már kert, akkor azt is becsempészem. Néha írok arról, miket főzök, sütök.
De aztán nem sikerült tartani magam saját magamhoz, rögtön az első bejegyzés főzős volt, színházról egyáltalán nem esett szó, a kert azért belopakodott, meg olyanok is becsúsztak, aminek egyikhez sincs köze.
Bekerültem a Goldenblogba és beszavaztatok a harmadik közönséghelyre, egészen kezdő blogolóként, ami igazán szívet melengető volt, hiszen jobbnál jobb gasztroblogok vannak.
Játszottam tanulságos lovagi tornát, és nyertem úgy, hogy barátok és barátok barátainak a barátai tolták nagy vehemenciával a lovamat, amikor én már rég bedobtam a törölközőt.
Tanultam sok mindent és tanulok a mai napig.
Indiai ételekhez való vonzalmam erősödött, ezzel párhuzamosan a kínai konyha kicsit háttérbe szorult.
A főzőkurzusok iránti érdeklődésem egyértelműen a blogolás számlájára írható.
Jártak sokan nálam, de újból és mindig ámulatba ejt, hogy a világ különböző tájain veszik a fáradtságot, hogy benézzenek hozzám. Ez nagyon jó érzés.
Néha megszólalnak olyanok is, akik inkább csöndben olvasnak, nem kommentelnek, ez szintén örömteli, hiszen kiderül, a számok mögött ott az ember.
A posztok zöme, bár nem számoltam, leginkább édes dolgok, sütemények leírása, aminek a fő oka, hogy azt mindenki megeszi nálunk, tehát nagyobb változatossággal készülnek.
Egészen kicsit belekóstoltam a sablonszerkesztésbe, és a tavalyi nullához (pedig kaptam szülinapi okítást is) képest mutatkozik valami minimális előrelépés.
Visszatérő mulatság forrása a keresőkifejezések időnkénti átböngészése, sajnálom, hogy a legjobbak eltűnnek a süllyesztőben.
A család időnként hátráltat a kibontakozásban, de mégsem csaphatom el őket azzal az indokkal, hogy érdekesebb lenne a blog, ha mindenevőkkel társulnék rokonilag.
Szeretnék sokkal jobb fotókat csinálni, de olvasva az ehhez szükséges trükköket, kellékeket, azt hiszem maradok így, bár törekszem a jobbra és egészen meg is kedveltem magát a műveletet. Szerintem a szomszédok is pártolják ezt a részét a tevékenységemnek, egészen szórakoztató lehet, amikor különböző kellékekkel kicuccolok az udvarra, miközben igyekszem a kutyák féktelen érdeklődését kordában tartani. Télen egy csapat ácsnak okoztam derűs perceket, akiknek a szomszéd tetőjéről zavartalan panomárás előadás fűszerezte a napjukat, amikor Nagykutya a lépcsőn elhelyezett alannyal, a borlevessel akart közelebbi kapcsolatot kialakítani, de én gonoszul közbeléptem.
A legnagyobb meglepetés számomra az, hogy egy év után még mindig itt vagyok, pedig nem vagyok egy kitartó típus ilyesmiben és naplóírásban sem jeleskedtem soha.
Köszönöm mindenkinek a sok kedvességet és bíztatást.
14 hozzászólás a(z) “Masni, mostanra” című bejegyzéshez
Ez most egy egyéves blogszületésnapos bejegyzés?
Gratula és mi is igen örülünk, hogy kitartottál:)
Cserkókám! Nagyon boldog blogszületésnapot kívánok Neked!!!!
A fotók tetszenek mindig, hova jobbat???? A receptekre és alkotásaidra irigykedem, imádom, amikor megcsillogtatod különleges humorodat, szeretek olvasni a kertedről, és szeretem, hogy blogbarátnők lettünk az egy év alatt!!!!!
Meg még úgyörülök az új, szülinaip ruhádnak is, ami itt készülődik!!!:-)
Puszillak,
Piros
Drága Cseri!
sikerült a blogoddal engem is megfőznöd magadnak! :-))
Nagyon boldog mostant kívánok, s hosszú jövőt, mert imádom az írásaidat! :)
Drága Cserke!
Hát Isten éltesse soká a blogodat, és téged is!
Nem is olyan régen kaptam egy levelet valakitől, hogy igazán írhatnék kedvenc gasztroblogjaimról is egy posztot. Szerintem nem írhatok, mert bár tíz embernek biztosan nagyon jól esne a dolog, de nagyon sokat megbántanék, pedig csak arról van szó, hogy ők nem fértek bele a tízbe. Ez után a hosszú bevezető után el kell árulnaom, hogy Te benne vagy ám a tízben :-)
boldog születésnapot!
de nálam miért esett szét a design? :(
lehetséges, hogy a firefox a tettes? már azt hittem, sehol nincs a recept, amikor legalul mégis meglett, a sidebar alatt…
Gratula, csak így tovább :).
Jaj, először azt hittem, rossz helyen járok! :))
Gratulálok a bloghoz is, a szülinaphoz is, és a 10-es számot tekintve csatlakozom Eszterhez.! :)
Boldog születésnapot!:)
Zsuzskám, annak készült, ha nem is direktben:)És dícséret a kibírásért és köszi:)
ÉdesPirosom, érdemeid múlhatatlanok, és egyik fő pozitívum a blogolásban Te vagy:)) Köszönöm.További jeles dolgaid holnap kerülnek pokrócra..
Anyámlánya, te is engem:))
Grenadine, nem is tudom, mit mondjak…
köszönöm szépen:)
Eszter, drága vagy, köszönöm. Az én top10-es listámon pedig egy fűszeres van:)
Merci, köszi és remélem már helyreállt a rend, firefoxon kószált el, nálam sem volt jó.
Nemisbéka, köszi Neked is:)
Zsuzsa, a keresztelő beharangozása elmaradt, még nekem is szoknom kell az új helyet. Köszönöm Neked is, és az 10-ben nálam foglalt a helyed:)
Fakanál, köszi szépen:)
A külalak meg remélem megjavult és nem kóvályognak el a posztok:)
Megkésve bár, de törve nem: boldog blogszületésnapot! Furcsa egyelöre az új ruha, mert minden fordítva van, de majd megszokjuk, jó lesz ez. Különbeni is, a tartalom számít, nem a hétnyelven beszélö blogruha miatt járok ide ;-)
Orsi, Neked köszönöm szépen, helyes vagy! Nekem is furcsa ám, de örülök neki, mert legalább a körítés olyan, ami tetszik:)
Én meg most jövök Tőletek és ne gondold hogy megúszod az indiást és mellé még tavaszolhattok is, csak hogy ne unatkozzatok:)
Én nem is mondok semmit!! Úgyis tudjuk mI azt!! És viszek fánkot a GBT-re…
Vasárnap sütöttem ám. Nem bírnám ki addig:)