Nem vész el, csak átalakul
Írhatnék történelmet, hogy hét éve kezdődött, aztán kettővel ezelőtt majdnem vége lett.
Meg hogy miért és mi volt azóta.
Tervben is volt.
De közben elkezdtem összerázni a tartalmat az új formájába és egy csomó minden eszembe jutott, miközben a régi, 5-6 éves bejegyzéseket olvastam.
Melegedett a szívem a Goldenblogtól, találtam elfelejtett sztorikat Gombszemről , a hörghurut tuti ellenszeréről meg a hangyás piknikről, rájöttem, hogy a postán megállt az idő, semmi nem változott azóta, hogy kellett egy Zsuzsi.
Hogy voltam képes ennyi zöldséget összehordani?!
De azért jó volt újra felidézni, és közben ezekről eszembe jutott sok minden más is, komplett nosztalgiaorgia volt.
Kicsit bőgtem is a lángostól és megsirattam megint az első közös kutyánkat és az öregcicát is.
Kigyomláltam egy csomó kerge és unalmas dolgot, talán még többet kellett volna és megint megállapítottam, hogy a tervszerűség nem részem nekem.
Meg hogy mennyire frappánsabb lehetnék a blognevekkel, a nickről nem is beszélve. De az utóbbi azért megmaradt, mindenen nem lehet változtatni.
A Mixed Pickles is épp csak átalakult, jelezve, hogy még mindig nem tudom magam tartani egyetlen irányhoz.
A kommentek a legjobbak az egészből és annyira örülök, hogy megvan az összes. Mert olyan sok kedvességet kaptam azoktól, akik itthagyták a gondolataikat nekem, hogy a hozzászólások elvesztését sajnáltam volna a legjobban.
És akkor megint nevettem, mert viccesek és helyesek voltak akik erre jártak és szomorú voltam, mert van aki már sosem fog .
Szóval nevettem és sírtam, (közben eszembe jutottak azok a szónokok, akik nagyon meg tudnak hatódni saját maguktól) és nem pont így terveztem a beköszönésem, hogy ezt taglalom.
Jó pár éven át az életem része volt a blog, mindenkivel együtt, aki erre járt, akivel találkoztam, ha csak virtuálisan is.
A legelső cimbik, hárman, és a sok bloggertárs, akiket megkedveltem, mert muszáj volt.
Csak mert olyanok.
Az, hogy közel két éves majdnem hallgatás után a mai napig kapok emaileket, amiben a hősidőkben errejárók kérdezik, lesz-e még blog, csuda egy dolog.
Főleg ők az oka annak, hogy a blog a kihalás széléről saját lakásba költözött.
Az sem rossz, hogy nincs szemölcs-és tisztaságibetét és semmilyen reklám, mert azoktól engem eléggé jól ver a víz és senki nem tol rám semmit, ami nem tetszik.
Annak idején a sok más egyéb dolog miatt fájó szívvel lemondtam a Sok kicsiről, idén meg ha a részvételről nem is, a közzététellel maradtam le a Segítsütivel a saját blogomban, mert többé nem lehetett a freebloghoz hozzáférni, csak épp szólni felejtettek el.
Ez itt nem fog holnap megszűnni, vagy ha mégis, talán megtudom előre.
A költöztetés gyakorlati oldala Kardos László polgártárs érdeme, aki gyakorlatilag nem ismer lehetetlent. A lovasszobrán épp nagy erőkkel dolgozom.
Kicsit elbizonytalanodtunk, hová legyen elhelyezve, de majd megoldja azt is.
(A felajánlott önkéntes segítségért L-nek is nagy köszönet, de csak nagyon titkosan:))
A külalak valamennyire biztosan fog még alakulni, de nagyon apart kis kattintós cuccok vannak az oldalmenükben.
Remélem sikerült az összes hibás bejegyzést, kenyérmorzsát, csokipapírt, dióhéjat kiszedegetni, ha meg nem, hátha szól valaki.
A blog beindulása óta eltelt közel 7 év alatt a virtuális világ megint nagyot változott, a forgalom sem lesz a régi, nem divat talán már a kommentelés sem.
Kicsit elveszettem a fonalat.
A nekem kedvesekkel is meglazult a kapcsolat, annyira sok minden jött, hogy már nem tudtam követni az eseményeket.
A régi tartalom nagyjából itt van megint, én meg megpróbálok ismét becsatlakozni a cybersztrádára.
Pontosan nem tudom, merre még.
Egy biztos, a konyhai vonulat már nem a régi, minimál üzemmódban működik a régen kalandrafel-szakács.
De az olvasószenvedélyem a régi, gazdagodtam egyéb addikciókkal, és attól tartok a szájjártatás sem hagyott alább.
Egyébként meg hagyjuk a nagy marha körülményeskedést.
Hiányoztok.
Te is hiányoztál, nagyon! Welcome back!
Teisteis!!!
Nahát, de jó! Nagyon örülök, hogy újra írsz :)
Örülök nektek és köszönöm:)
Csatlakozom az előttem szólókhoz :)
Én meg csak ismételni tudom magam:)
Hurrá! A tető kipattant! (hát igen, a kommentelés megkopott, de a facen még van egy kis hangulat.)
Hát, amennyire én facebookolós vagyok…
Dejódejódejó!
Szia IB :D
Te is hiányoztál! De jó, hogy vagy megint!
Juhú! Ennek nagyon örülök, szerettem a békés-sztorizgatós bejegyzéseidet. Sajnáltam, hogy elhallgattál, bár megértettem, mostanában én is ritkán csiholok ki magamból posztot. Sok erőt az íráshoz, igyekszem visszajárni!
Bea,annyit voltál az eszemben és most még pluszban, ahogy a régi kommenteket olvasgattam. Meg a Zazi is:)
Pomme Pomme:) Nem is csodálom, hogy te is lelassultál. Két (egyébként tündéri) gyerkőc mellett nem sok időd maradhat.
Részemről le vagyok nyűgözve!
Vesta, nahát! Szia:)