Tavaly tudósítottam róla, idén megint lehet leselkedni a darányi gólyák fészkébe. A Pojglival pont egy-két napja néztük, hogy hat tojás van, most meg már csak négy. Mert közben kikelt kettő!!!
(Nem, a bal oldali képen levő tojáson az a rózsaszín dolog nem azt jelenti, hogy szegény tojás nagyon szomorú és ha a Pojgly elárulja, hogy én azt hittem, nem adom oda neki a jezsáment.)
Ludmilla gondosan üldögél a dedeken és nagyon remélem, hogy idén szegényeknek nagyobb sikerük lesz a kisgólyák felnevelésével, mint tavaly.
Ha meg valakinek ez az egy kevés lenne, mert telhetetlen, de a végtelenségig, akkor voayeuri hajlamit kiélheti még sokkal több fészek kukkolásával. A MME honlapján megtaláható az összes itthoni gólyafészek adata, képe, miegymása.
Legtermészetközelibb élményem egyébként ezzel a madárral Ausztriában esett. Ott nem nehéz átélni ilyesmit, mert sajnos annyira buta emberek laknak ott, hogy nem dobálják, lövik, csapják agyon az érdeklődő faunát, tehát az nem retteg az embernek már a látványától is.
Békésen piknikeztünk valami nagy vár aljában a mező szélén, amikor nem messze mellettünk leszállt két ilyen piroscsőrű. Nagy kényelmesen odaballagtak hozzánk, mi közben dermedten ültünk, nehogy elijesszük őket. Jó közelről megnéztek minket, lenézően konstatálták, mennyire kevéssé vagyunk madárszerűen csinosak, az egyik megvetően összecsapdosta a csőrét, aztán két méterre tőlünk nekiálltak a fűben keresgélni.
Úgy egy órácskát üldögéltünk együtt, mondhatni közösen táplálkozva.