Szívósan ellenálltam a felcsillantott antibiotikumok diszkrét bájának egy kis nátha esetén, kitartóan faggattam, mi van a köhögtetőszirupban, hessegettem elfelé a színesnél szagosabb lázcsillapító kanalasokat.
12 év alatt eljutottunk a homeopátiás bogyókig is.
Persze ha nem lenne benne egy alapvető hajlandóság, hiába is küzdöttem volna. De szerencsére megvolt benne már magától az érdeklődés, így aztán ez ügyben nem reménytelen a helyzet.
Egy valamiben viszont nagyon.
Nem hajlandó kezet mosni.
Ma már, hogy Sarj kinőtt a picigyerekkorból, inkább bemegyünk a rendelőbe. De amíg apró volt, kihívtuk és soha, de soha egyetlen egyszer nem sikerült elérni, hogy megmossa a kezét, mikor megjön.
Na, nem mintha kifelé mosta volna.
Legemlékezetesebb, amikor kínomban már azt mondtam neki, hogy ugye biztos szeretné megmosni a kezét?!, amire az volt a válasz, hogy a rendelőben mosta és onnan egyenesen idejött…
Már azon is gondolkodtam, írok neki egy kedves névtelen levelet, amiben felhívom a figyelmét az alapvető higiéniai szabályokra.
Azóta is így maradtunk. Gyáva vagyok.
Szerencsére nem sokszor kellett igénybe vennünk.
Egyébként nem is értem.
Ez egy annyira alapvetés lenne, de hát nem, ezt nem sikerült elérnem.
Lehet, hogy allergiás a vízre?!
Amiről ez eszembe jutott, az a makacs hörghurut, ha olyanja van valakinek.
Hogy nem muszáj ám rögtön a gyógyszertári izéket dönteni befelé.
Kivételesen jó helyzetben van, aki szereti az indiai konyhát, mert annak a fűszerei között valószínűleg ott lapul a mustármag.
És akkor már szinte helyben is vagyunk, már csak egy kis liszt és kenhetjük is magunkra, vagy a zsengébb egyedekre a mustártapaszt.
Felnőttnek a következő elegyben:
1 ek. őrölt mustármag, 4 ek. lisz, annyi langyos vízzel összekeverve, hogy kenhető paszta legyen.
Gyereknek :
1 ek. őrölt mustármag, 6 ek. liszt, szintén langyos vízzel kikeverve.
Ezt aztán egy tüllbe belekötve a mellkas felső részén elhelyezzük, betakarjuk, közben mesélhetünk a gyereknek azokról a receptekről, amihez mustármag kell, vagy arról, hogy ha nagyon jó lesz és nem sivalkodik ettől a rettenetes procedúrától, milyen sütit sütünk neki. Valamint nem verjük meg jó alaposan.
Felnőtt mejjére egyszerűen rádobjuk és odasziszegünk a szánk szegletéből, hogy ne óbégassál már, bezzeg amikor én a múltkor beteg voltam!!
Úgy öt percnél tovább nem érdemes hagyni, mert kimarhatja bőrt.
Ha ezt sikerült elkerülni, kenjük be a borogatott részt körömvirágkrémmel, vagy olívaolajjal és legyen melegbe bugyolálva az áldozat.
Naponta kétszer lehet vele terrorizálni a családot. Használ.
Reumás térdre-könyökre is.
És akinek ez nem elég, valamint mustármagtermelő van a családjában, annak még tudom ajánlani a lábfürdőt.
Előtte jól meg kell fázni, utána megőrölni egy marék mustármagot, beledobni a lábvízbe és áztatni a virgácsunkat benne.
De a legjobb, ha ősszel feszülten figyeljük a fecskéket és amikor már sokan ülnek a villanydróton, csomagoljuk a bőröndöt és elhúzunk mi is délre.
(kép:illustrationsof.com)