Tulajdonképpen ma nem is volt kedvem semmit sem főzni, meg csinálni sem, mire hazaértem.
Katasztrofális a pesti közlekedés, a Szerémi úton végighaladni egy órámba került, már a lábam majd’ levált a kuplungolástól. Utána a rakparton araszolgattam, szóval nagyon pompás volt, jól elkéstem mindenhonnan.Annyi jó azért volt benne, hogy a Jazzyt hallgattam végig, olyan jó zenék vannak benne, csak a szignáljuk, vagy mijük ne lenne, az rém.
De mire hazaértem pont kitaláltam, hogy hagymalevesre vágyom, de nagyon. Gyorsan elkészül és megvigasztalja az embert egy rémes nap után.
Hozzávalók
2 nagy fej hagyma
olaj
száraz fehérbor
bors
szerecsendió
tárkony
és persze víz
Hagymát összevagdaltam, én nagyobbacskán szeretem, kanálnyi olívaolajon fedő alatt kicsit pároltam. Ilyenkor megsózom, mielőtt letakarom és akkor nem pirul, hanem saját levében párolódik. Kb. 5 perc után beletettem a fűszereket, szerecsendióból csak picit, tárkonyt összemorzsolva többet, felöntöttem kb. 1/2 1 dl borral és fél lityi vízzel.
Főztem, amíg a hagyma meg nem puhult.
Közben piszkei tönkölykifliből hosszúkás karikákat (mondhatni srégan!! by exkolléganőm)
vágtam, megpirítottam egyik felét, majd megfordítva sajtot olvasztottam rá, szigorúan a fogyókúrás izéket szemelőtt tartva…
Illatos volt, forró, finom és a kedvenc arabosalkudós tányérokból ettük.
