Rendhagyó anyanapi hangosposzt

Mikor a Ded még ovis volt az ovónénik kötelességszerűen nyúzták őket minden sátoros ünnep előtt valami műsordolog beidomításával.
Anyák napján a celebrálás a következők szerint zajlott: a terem egyik része lekerítve gusztusos , alacsony fakerítéssel, oda lett szegény lámpalázas kölök belökdösve, az aktuális anya meg ráillesztve egy babaszékre, hogy ottan hallgassa.
Hallgattam én is, és bármilyen vicces és fura helyzet volt, azért menetrendszerűen minden alkalommal erősen kellett küzdenem, hogy ne bömböljek a meghatottságtól.
Ugyanakkor jólesően állapítottam meg, micsoda egy istenáldotta fantasztikus tehetség, valamint a legszebb és legokosabb az összes között.

Aztán ezeket a kis műsorokat otthon a gyerek még hónapokig előadta.
Én meg hol videóra, hol meg ide a gépre rögzítettem. És milyen jó, mert például anyukámnak a szülinapjára egy pipec kis képes-zajos összeállítást tudtunk csinálni. Aztán adogattuk neki a zsebkendőt, amikor megnéztük együtt.

Az egyik anyáknapi ének és vers ez volt.

Igen szépen lehetett picsogni tőle.

Ez szintén a repertoár oszlopos tagja volt, itt épp három éves.

(kattintásra nyílik)

Jó ezeket a felvételeket hallgatni, szép  időszak volt nagyon, mostanra meg például mennyire gyorsan megnőtt.
Ami szintén nagyon jó, mert ez a dolgok rendje, csak valahogy senki nem szólt, hogy ez olyan hamar lesz, meg hogy lányok fognak a kapunk előtt ácsingózni. Nagyobb lányok.
Hogy mostanában miket énekel, inkább nem illusztrálnám, meglehetősen nehezen tolerálom időnként magam is.
És ma egy nagyon titkos, fehér, illatos örökzöld klemátiszt kaptam az én anyanapomra, amit szintén nagyon titkosan én kértem.

Ezen felül meg fokozottan csókolom az én édesanyámat.

A kép meg a kedvencemtől, Pesarétól.