Poncha, espada, espetada

Másik dolog, amit Madeirán meg kell kóstolni, a poncha. Cukornádpálinka, nádcukorszirup, citromlé elegye, szintén helyi specialitás. Lehet készen, palackozva kapni, de az igazi, amit frissen készítenek.

Alap állapotban a cukornádpálinka egy 40 fokos, erős, tiszta alkohol.
Én rögtön az első napon elrontottam a gyomrom, viszont onnantól 3 napig levolt rólam a gond, egy napig semmit nem ettem, utána is csak módjával, ami azt jelenti, hogy a második napon két apró zsömlét, a harmadikon pedig már be is tudtam menni étterembe a családommal.Ez előtte nagy problémákat okozott volna.
Viszont rájöttem, hogy a cukornádpálinka kortynyi mennyiségben gyógyszer és tényleg, mert az hozott rendbe. Eleinte nagyon furcsa, mert egészen jellegzetes és furcsa szaga van.
De meg lehet szokni…

Egyébként az ottani gasztronómia fő vonulatát a halak és egyéb tengeri dolgok képezik. Másik helyi jellegzetesség az espada, ami egy igen ronda, fekete mélytengeri hal. Ezt többnyire sütve készítik, szintén sült banánnal körítve.

Helyi specialitás még az espetada. Babérnyárson zöldségekkel sütött, fűszerezett marhahús. Van, ahol vasnyárson és nem faszén fölött sütik, de mindenképp érdemes olyan helyet keresni, ahol hagyományosan készül, mert sokkal finomabb így.
Egy ilyen jó kis vasállványon a kedves vendég elé teszik és onnan lehet szedegetni.
Előételnek töbnyire hozzák a bolo do cacot, úgyhogy  ki lehet bírni éhenhalás nélkül, mire megsül a hús. Szükség is van rá, hogy valamit kapjon az ember, mi nem turistaetető helyekre mentünk és mindenhol az igen ráérős tempó volt a jellemző.

Ahogy az előbb is mondtam, halat eszenek kagylóval, ha mégsem, akkor is a hús képezi az étkezések gerincét. Sok helyen tartanak egy-egy disznót vagy marhát, meglehetősen sanyarú körülmények között. Ez vonatkozik szerencsétlen kutyákra is, vagy az utcán kóborolnak, vagy egészen rövidke láncra vannak kikötve.
Ezek az én komfortérzetemet eléggé lerontották.

Régebben a kecskehús fogyasztása is jelentős volt, én étlapon feltüntetve nem láttam, nyulat viszont igen.
Az biztos, hogy nem véletlenül alakult ez így, (már a húsevés), nagyon kemény életük lehetett, kellett az ételből nyert energia. Miután az egész sziget egy vulkáni kúp, vízszintes felület és megművelhető talaj igen kevés van. Elképesztő helyeken vannak tenyérnyi kis banánültetvények, minden kicsi területre beszorítanak valamilyen haszonnövényt. Ezeknek a részeknek a megművelése nagyon nehéz, olyan hegyoldalakon  láttam öreg néniket kapálni, hogy hihetetlen volt, hogy egyáltalán meg tud állni, annyira meredek terület volt.
Ezek jobbára háztáji földek, régebben a fő kiviteli cikk a banán volt, de az olcsó brazil banán miatt ez visszaszorult és egyre többen élnek az idegenforgalomból.
Az említett banán finom, apró ugyan, de nagyon jó ízű, és kicsit más állagú, talán úgy mondanám, krémesebb, mint amiket itthon kapunk. Sokfajta süteményt is készítenek belőle.

Másik nevezetesség a csipke. A madeira csipkéről szerintem mindenki hallott, méregdrága, és gondosan meg kell nézni, hogy rajta legyen a kis kék cédula, ami igazolja, hogy eredeti helyi, kézzel készített termék.

Madeira bor szintén széles körben ismert, 3 évesnél fiatalabbat nemigen árulnak, az igazán jó minőség szakértők szerint a tízévesnél kezdődik.
Ebből is készül száraz, félédes, és édes (malvázia) és ha valaki madeira mártást akar készíteni, annak ugye nélkülözhetetlen.
Kóstolni általában mindenhol lehet a 3 és 5 éves borokból, akit közelebbről érdekel, egy nagyobb pincészetnek van a fővárosban múzeuma, ott elég sok mindent meg lehet tudni a készítésről és borkóstolókat is tartanak, szakavatott sommeliere vezetésével. Valahol pedig azt olvastam, hogy az USA-ban az új elnök beiktatásakor is madeiraval koccintanak.

A funchali piac kihagyhatatlan, főleg reggel érdemes menni, a halas része tele van igazi szörnyekkel, a másik felén pedig mindenféle étvágygerjesztő zöldség, gyümölcs és szebbnél-szebb virág kapható.

Egyébként a sziget a túrázók paradicsoma, a levadának nevezett öntözőcsatornák mentén szinte az egész bebarangolható, erőnléttől függően. Vannak olyan túrák, amiket tériszonyosoknak nem ajánlanék, mert egy keskeny betonperemen kell araszolni, miközben egyik oldalon szikla, másikon pedig akár 100 méteres mélység van, de vannak könnyebb túrák is.

De nem a felsorolt dolgok miatt keresik fel a szigetet az év egy bizonyos szakában rengetegen. A fő nevezetesség a szilveszteri tüzijáték, ami miatt óriási luxushajók sorakoznak a funchali aprócska kikötőben és körülötte, és szinte ötpercenként szállnak le a gépek a reptéren. A reptér különben igen érdekes, mivel sík hely kevés van, ezért a kifutópálya egy része hatalmas oszlopokon áll. Most sötétben szálltunk le-és föl, de volt szerencsénk nappal is megejteni ezt a műveletet. Eléggé hátborzongató,  a kifutópálya ugyanis nem túl hosszú, utána meg ott az óceán.
Szóval rengeteg nép jön a tüzijátékra, azt hiszem tavaly a Guinessbe is bekerült, mint a legnagyobb a világon.
Funchal, a főváros, egy öbölben fekszik és szinte az egész hegyoldalt körberakják és még az óceánon horgonyzó hajókról is lőnek fel tölteteket. Az egész nagyon ügyesen van megcsinálva, ugyanis másodpercre pontosan ugyanolyanokat lőnek fel több kilométer hosszan. Éjfélkor kezdik és félórán keresztül szakadatlanul tart, míg füstfellegbe nem burkolózik minden.

Ja, és lehet kapni ponchás és madeirás Zotter csokit. Igen jók.

(Espada, espetada, poncha, csipke és bor képek a netről.)