Hogyan neveld a paradicsomomat (Paradicsombirodalom 3.)

Tavaly próbáltam paradicsomos fórumon okosodni.
Kétféle kartárs van. Az egyik csak azzal áll szóba, aki már szintén 26 éve fórumtag.
A másik aki szerint csak és kizárólag nála van igazság, ha nem úgy csinálod, borzasztóan hülye vagy és meg is érdemled az összes elemi csapást.
Ennek vannak elágazásai, az egyik az, aki nem bírja felfogni, hogy ha már a kertben próbálsz valami ehetőt produkálni, nem fújod-öntöd két naponta méreggel. Mert ugyan biztosan jobb a zöldségesnél vett, szintén fújt cucctól, de sok értelmét nem látom.
A másik fajta hobbikertész soha de soha nem használ semmit, mégis lám még a fa tetején is negyvendekás paradicsomok lógnak. Azt nem mondja meg, mitől, csak hogy úgy a nap, meg a környülállások, teleholdnál való vetés, kakas áldozása krétakörben, éjfélkor a keresztútnál.

Hát el is ment a kedvem tőle hamar, hogy ottan okosodjak, annál is inkább, mert elég nehéz nyolcféle tuti tanácsot egy időben követni.
Azért ne feledkezzek meg arról a fél százalékról, aki normálisan válaszol, ha kérdezni mernél valamit.
Egy idő után rájöttem, mi az amit magamévá tudok tenni könnyedén.

1. Locsolás. Este vagy reggel, hogy szegények ne kapjanak sokkot a hideg víztől.

2. Mulcsozás. Ez volt a leghasznosabb tanács. Fűnyírás után levagdalt zöld szétterítése a paradicsomföldön. Nem kell annyit locsolni, nem nő (annyira) a gaz, némi tápanyag utánpótlás a bomló fűből. Bevált, megtartjuk.

3. Ahogy már említettem, csípőre tett kézzel, hosszasan nézni a töveket, közben mindentudó arcot vágni, hogy a növekvő vegetáció azt higgye, baromira értünk a témához. Pontos kutatási adatok még nincsenek, hogy ad-e némi pluszt, ha egy kis szimfonikus metált hallgathatnak a tövek, de ki lehet próbálni egy-két Y.J. Malmsteen opusz lejátszását is, növelendő a tudományos hangsúlyt.

4. Kicsit profánabb. Szárított marhatrágya felöntve vízzel, majd ezzel a (szerencsére szagtalan, bár az szolgálna némi bukolikus bájjal) eleggyel táplálni a töveket. Ártani nem fog, és ráadásul teljesen fűből és tehénből van, azaz reciklálunk.

5. Paprika. Idén először. A csigák teljesen lerágták, egy valahogy kimaradt, az nem a retek közé lett ültetve. Retket soha többet. Mohó szenvedélytől remegő, reteklevélre sóvárgó csigákat vonzottunk még Gödöllőről is. Látom lelki szemeimmel, ahogy a csigatársadalomban csápról-csápra terjed a hír: gyertek, mert megint jól fel tudjuk bosszantani ezeket a teszetoszákat.

5. Pak choi. Idén először. Ettől egy kicsit még jobban extázisba estek a csigák. Ültetés utáni napon hosszasan kerestem a hetedik tövet, kora reggel lévén egyre jobban elbizonytalanodva, tényleg annyit ültettem-e. Tényleg. Csak már hírmondó sem volt belőle.
Tanulság:többe sosem. Szél ellen nem lehet.

6. Gömbcukkini. Na, ez nem szeret minket. Állandóan virágzik (néha pár virágot meghagynak a csigák), de nem hoz termést. Ha mégis, leesik elsárgulva, mielőtt ehető méretűre nőne.
Türelmi időt kapott.

7. Uborka. Miért nem mondta eddig senki, hogy ez ilyen egy igénytelen jóság?!

És a lényeg. A magról nevelt, április végén kiültetett, dédelgetett paradicsomcérnák. Mikor elutaztam (palánta időszámítás szerint igen hosszú időre), két teleírt A4-es oldalnyi használati utasítást hagytam hősies Hősömnek, “Hogyan neveld a paradicsomomat” címmel. Ennek egyik alapvető tétele volt: NE LOCSOLD NAPONTA CSAK HA SZÁRAZ! Így, ezekkel a nagy betűkkel és szókkal írva.
Mikor hazaértem, szép meglepetés fogadott. Valaki kicserélte az amúgy is cérna palántákat halványzöld, hosszú, zsenge kukacokra, amik a tetejükre paradicsomlevelet tűztek, álcaként. És bágyadtan feküdtek az oldalukon.
Valamint nagyon büszkén meg lett mondva nekem: minden nap jól meglocsoltam a paradicsomokat!

Úgyhogy a húsvét utáni héten megkezdődött a Nagy Paradicsomrekreációs Projekt.
Hogy hátha lesz még belőlük valami, vagy csak egyszerűen beadom a válópert, súlyos paradicsom inzultálásra hivatkozva.
Palánták reggel kihurcolva, este be. Egy hét alatt annyira meguntam a hurcibálást, hogy fogtam magam, kiültettem a cérnákat. Erre pár napra jött a baromi hideg.
Nagyon szépen felöltöztettem őket esténként. Kicsit meglilultak, de kibírták.

Mostanra pedig annyira paradicsomszerűek, hogy itt a következő sarkalatos kérdés.

Kacsolni, vagy ne?

Mert ezek olyanok, hogy egyik pillanatban szépen sudáran növekednek felfelé, aztán másnap meg már kisujjnyi vadonatúj szárak tülekednek minden hónaljukból.
És akkor annyira sajnálom kitörni, ha már kinövesztette, még ha orvul is.
De a szakértők meg azonnal hisztérikus állapotba kerülnek, ha meghallják, hogy kegyelmet ígértem az oldalhajtásoknak. Hogy nagy bokor lesz, meg hogy nem szellőzik, meg gyengébb lesz, még az is lehet, hogy mérgezőt fog teremni. Ebből lehet, hogy valamelyiket nem mondták, de abban a nagy felindulásban egészen összekavarodtam.

Tavaly ugye nagyon szakszerű voltam, még kacsoztam is. A tavalyi évet hívom én paradicsomtermesztésileg a bájos naivság évének. Amikor annyira igyekeztem. Egész addig, amíg már mást sem csináltam, csak a San Marzanóról tördöstem a oldalsókat. Aztán meguntam. Hadd nőjön, ha akar. Ezen annyira elámult, hogy sokkal több termés lett rajta, mint előtte. Az oktalan bokorja.

Az oroszokkal nagyon jóban vagyok a jelek szerint, a Japanese black trifele egészen szépen mutatkozik. Úgyhogy a háromból egyet kacsozni fogok, mert ennyire rettenthetetlen, kísérletező kertész vagyok.
Aztán majd jól meglátjuk.

Addig is, ajánlom a hajnali ötórás paradicsomkötözést.
Több előnye van. Nyugodtan dobálom a csigákat a lakatlan szomszédba és mindezt madárfüttyre.
A szomszédok mind alszanak, tehát sem üvöltözés, sem világmegváltás, sem vasköszörülés, sem kutyadresszírozás, sem reggeli mise a kert közepére kirakott rádióból, sem a pedagógusok helyzetének tuti megoldása nincs terítéken. Utóbbit megoldhatnák egyébként, de az elmúlt majd’ húsz évben próbálkoztak innen a szomszédkertből, de nem tapasztaltam haladást.
Ilyenkor jó locsolni, mert még hűvösebb van. Nem hűvös, csak ebb.
Szép a napkelte.
És szúnyogok sincsenek valamiért, lehet hogy sokáig alszanak.

Csak én, a virágzó ültetvény, a hallgatag levéltetvek a petúniákon, és Gombszem, aki minden műveletből teljes szívével kiveszi a részét.

Az Angora, nevéhez illően decens fehér szőrkabátkába öltözködve

San Marzano dzsungel

A magát paprikának álcázó kísérleti alany: Japanese Black Trifele

Aki megtalálja a pak choit a képen, megkaphatja ajándékba

Az egyetlen túlélő, Pak Choi ‘Nyamvadt’

Azt sem mondta senki, hogy a mángold egy röpke hónap alatt az égbe nő. Ez ugyan itt nem látszik, a színe sokkal érdekesebb

Óriásuborka

A szökevény harangvirág ami szeret a fűben nőni