Mákoskönyv és szárnyas róka

Még mindig azt mondom, aki a Wachauban jár, ne mulasszon el valami barackosat vagy mákosat enni. Vagy barackosmákosat.
Merthogy mind a kettő híres azon a vidéken, mi több, azt sem gondoltam, hogy létezik külön mákosszakácskönyv, aztán tessék.

Meg
van barackos is, de aki Hős általi szelíd terror alatt senyved,
annak mákoskönyve lesz, mindig mondom, hogy el vagyok nyomva erősen.

És van még valahol a világon mákmúzeum? Mármint ezen kívül.

Ha már a boldog utazót arrafelé veti jó sora, még mindig jó szívvel ajánlom a Gasthaus Pranklt a Duna melleti Spitzben. Az étlap nem túl bőséges, de amit ettünk idáig, az nagyon finom volt. Friss, jó minőségű alapanyagokból főznek, a kiszolgálás kedves, gyors, figyelmes.
Az itt kóstolt sárgabarackos tiramisu volt az ősanyja az enyémnek.

Pár éve aludtunk is 2-3 éjszakát náluk, de nem igazán emlékszem, milyen volt.

Annál mindenképp jobb lehetett, mint az oberwösseni Hotel Sonnenbichlben.
Érdekes véletlenek vannak. Hát mondaná már meg valaki, miért pont ott volt szabad szoba abban az időpontban?
Mikor megérkeztünk egy rendkívül enervált hölgy fogadott minket, megmutatta a szobát, amiben őszintén szólva nem sok hibát találtunk.
Igaz, a komposztálós tehénlepényes hegyoldalra nézett , monddmár.
Úgysem akartuk a nappalt ott tölteni, éjjel meg aludni kívántunk.
Én még ilyen kevéssé kedves népeket arrafelé nem láttam. A személyzetben nem volt hiba, de a tulajdonosok kifejezetten svábbogárszerűnek nézhettek minket.
A kedves tulajdonos úr például egyáltalán nem köszönt, de az undorral nézés az nála is megvolt.
Ilyenkor eszembe jut, hogy arrafelé mennyire el van kényeztetve az ember. Mosolyognak, kedvesek, tisztára úgy néz ki, mintha örülnének neki, hogy odavisszük nekik a pénzünket, amit meg majd ők jóízűen elköltenek.
Ezek itten nem örültek.
Sőt, kifejezetten rühöllöttek ők minket, pedig igyekeztünk ilyen szigorúság láttán nagyon jó vendégek lenni.
De hiába.
Nem kell nekem, hogy szórakoztassanak, megsimogassák a kis buksimat, altatót énekeljenek.
De azért azt nem bánom, ha vendégként, nem betolakodóként kezelnek.
Szinte itthon éreztem magam.
Aztán kisvártatva kiderült az is, miért ilyen otthonos az érzés.
Magyarok voltak a tulajdonosok.

Aztán voltak ám nagyon kedves népek is.
Olyanok, akik végigtelefonálták az egész környéket, hogy legyen hol lehajtani a fejünket. Milyen az ember, pont azt nem jegyeztem meg, hol történt ez a dolog.
De az ő jóvoltából egy annyira helyes kisvárosban, olyan szállásunk lett, hogy jobbat kívánni sem lehet.
Ha valaki Mindelheim felé jár, ne hagyja ki.Kedves, hangulatos hely, napi termelői piaccal a főtéren, apró cukrászdákkal és mindenféle üzletekkel, köztük egy olyan konyhafelszerelési bolttal, amitől Pesten is jelentősen meghatódnék.
És az Alte Post remek szálláshely, az óváros kellős közepén. Itt még örültek is látszólag nekünk, pedig este 9-kor estünk be.
Érdemes ebédelni is náluk, jó a konyha.

Oberammergau pedig leginkább a csalafintán festett házai miatt érdekes és a passiojátékairól híres. Akit az ilyesmi érdekel, ne hagyja ki, pont jövőre esedékes, 10 évenként rendezik meg és nagy hepaj szokott lenni, rengeteg néppel. A jópofaság az benne, hogy a kicsi város szinte teljes lakossága szerepel és nagy disznóság és sérelem, ha valakit kihagynak
A falfestmények trükkösek, némelyik házon csak közelről látni, hogy a lépcső, oszlopsor az ügyes festő keze műve, nem pedig térbeli, fogható dolog.
Aztán van itt még temérdek fából faragott szobor, leginkább vallási témájú, lehetőleg embernagyságú darabok.

A kitömött állatoktól amúgy is ver a víz, de ezek valami különösen beteg elme szüleményei. Nem is tudom, ki az aki ezért kiad nem is kevés pénzt. Ezeknek aztán mindenféle változatát láttuk, az agancsos nyúltól a  szárnyas vadászgörényig.

Ha nem látom, el sem hiszem.

De az épületek szépek és életem legjobb fagyiját és pizzáját itt ettem.
A fagylaltot olasz cukrász követte el, így aztán szinte természetes volt, hogy jó, a pizzától viszont elfeküdtem.
A hely valamilyen ázsiai tulajdonosoké, és kiderült, hogy a szakács is az.
Vannak ilyen dolgok.

Sok épületen több, mint 200 éves falfestmény van, és nem ritka az olyan ház, amit 1600 körül építettek.

Sokfelé jártunk, hajóztunk, kastélyokat néztünk, kóstoltam kolostorban készült likőrt és ettünk jó sajtokat,  vérszerződést kötöttünk a Legolandban, de a legeslegszebb és legnagyobb élmény a kilátás volt a Zugspitzéről.
Igaz, hogy 3 fok volt, és tele volt japánokkal, akiknek az objektíveik jelentős útakadályt képeztek mindehol, tömérdek nép volt, de körben 170 km volt a látótávolság és én reggeltől estig elüldögéltem volna ott.

A le-és felfelé történő felvonózásról csak annyit, a vegyes nemzetiségű közönségből volt, aki eltakarta a szemét menet közben, ne is lásson. Egy dologban teljes volt az egyetertés, kórusban ajjajoztunk az oszlopoknál.

Rattenberg is ismerős hely már,  a Hacker cukrászda pedig még mindig olyan jó, mint legutóbb.
Finomak a sütemények és ebédelni is lehet, a krumplilevesük világbajnok.

És ami jelentősen hozzájárult a komfortérzetemhez: mindenhol rendkívül helyes, nyugodt, jókedvű és boldognak tűnő kutyákat láttunk.

Ez itt Mona Lisa, csak kutyának álcázza magát.