Miben tartod a kenyered?
Valószínűleg ez másnak nem egy nagy horderejű dolog, nem úgy nekem. Nálunk ugyanis két morzsázó kenyérevő-vágó is van. És utánuk mindig nekem kell eltakarítónősködni.
Persze volt nekünk nagyon praktikus kihúzható morzsatálcás fa kenyérdobozunk. De egy strapás konyhafelújítás után dalolva kidobtam.
Lett helyette kenyérzsák.
Azóta csupa morzsa az életem.
Ez engem elszomorít.
És rosszabb napokon morgásra és zsémbelésre kényszerít.
Idegesít a morzsa.
Mert ezek csak úgy tessék-lássék morzsátlanítanak.
Van ugyan egy rácsos kenyérvágó tálca, de ez nekik nem akadály, dalolva szórják a morzsát a négy égtáj felé.
Gondoltam, beszerzek egy ugyanolyan kenyeres dobozt, mint amit könnyű szívvel kihajítottam.
De valahogy ez is mintha a dinoszauruszok sorsában osztozna, egyszerűen kihalt.
Lehet kapni sokfélét, fémet, bambuszt, fenyőt, műanyagot.
Ezek a tárolásra persze megfelelőek, de akkor hol vágom, hová morzsál a nép?
Kicsit körülnéztem a neten, egy helyen nagyon csinos kenyértartókat leltem, szerintem a morzsatálcára is rá tudnám beszélni őket.
Bár nem tudom, az amishok közt ezt nem nagyon nagyvilági kívánság-e?
Ha mindenben megállapodnánk, már csak el kellene ugrani érte.
Úgy látom ez a kihúzható morzsatálca valami magyar specialitás, vagy inkább csak volt.
Persze megoldás lenne, ha odaláncolnám magam a kenyértartóhoz és ember rajtam kívül nem nyúlhatna pékáruhoz. Nem is bánnák.
De még nem tervezem ezt a fajta becsavarodást.
A morzsa viszont, a morzsa, az bosszant.
Közvéleménykutatást végeztem, vegyes eredménnyel.
Van aki jénai tálban, kenyérzsákban, kosárban, cseréptálban, műanyag zacskóban, konyharuhában, tálcátlan dobozban tartja mindennapi betevőt.
A szeletelés is hasonlóan alakul. Van morzsatálcás, vágódeszkás, konyharuhás, és "csak úgy kézben vágom".
A mindent vivő az, aki szeletelt kenyerét a hűtőben tárolja.
Igazából nem is a tárolás a kínzó probléma. Inkább a szeletelés.
Többen csészényi szemmel néztek, hát hiszen ott a morzsaporszívó!
De nekem még ráadásul olyan izém is van, hogy már az el nem férne sehol, egy idő után úgy sem használnánk, azon kívül pártolom a gép nélkül megoldható dolgokat.
A google segítségével szebbnél-szebb vagy épp vicces dobozokat leltem.







A jelek szerint a fő problémát mindenki sokkal okosabban megoldja, mert morzsatálca sehol nincs.
Csak mi vagyunk ilyen morzsaszóró béna népek, ezzel kellene valahová fejlődnünk.
Szóval ez itt a rettentően nagy horderejű kérdés.
Hol tartod és min vágod a kenyered?
kihűlés után abba a jénaiba teszem vissza a kenyeret, amiben sütöttem. így napokig eláll, és a saját sütésű kenyerem nem is nagyon morzsálódik.
Az a fajta vágódeszka, amin felül egy rács, alul meg a morzsákat összegyűjtő keret van + mellé kenyértartó? Anyuéknál így van a rendszer, náluk elvileg működik.
Nekem egy hatalmas vágódeszka van, de csak én szeletelek, mert a család egyes férfi tagjai ehhez állítólag nem értenek. Így én nem szórom szét a morzsát, szóval ez többé nem probléma.
A morzsaporszívó hatalmas találmány, csak a morzsát nem nagyon szedi össze, de szerencsére hamar el is romlott, így gyorsan megszabadulhattam tőle.
De azok a fa alkalmatosságok az amishoknál viszont eszméletlen jól néznek ki! :)
én abszolúte megértelek és veled érzek, mert nálunk is pont így megy ez :( a tárolást megoldottam, van egy helyes kis kosár, pont belefér a mikrohullámú sütőbe ;) (ez az egyetlen macskabiztos helyem) de a morzsátlanítás nem megoldott.
A kenyér morzsával jár. A kovászos, hosszú ideig kelesztett valamivel kevesebbel, de mégis. A morzsát én is utálom, de még jobban, ha a kenyeret nem sikerül megfelelően eltartani, így hát morzsabiztos megoldás nincs, ha csak le nem számítom a morzsatálcás vágódeszkát, amivel én még így is szanaszét morzsálok mindent. De a kenyér vászonzsákban van, sőt sokszor dupla vászonban.
Szerintem nagyon sok háztartásban probléma a morzsa. Mi is nagyon sokat filózunk rajta, de még nincs tökéletes megoldás. Én a morzsatartós vágódeszkát választottam, azon van egy fonott kosár, benne vászonban a kenyér. Majdnem olyan mind egy kihúzható. De a morzsa így is szanaszét repked, ha nem én vágom a kenyeret. Szerintem az egyetlen morzsamentes megoldás, ha magunk oldjuk meg a szeletelést. Bár én sosem értem, hogy mitől lesz több morzsa, ha a férjem szeletel? :)
Ez nagyon úgy néz ki, mintha lenne neki kihúzható morzsatálcája. http://www.korondikeramia.com/termek_203.htm
Egyébként nekem is volt ilyen, és én is nagyon bánom már, hogy kidobtam :-(
Szerintem az egyetlen megoldás, ha nem esztek kenyeret…:)) Nagykorúak sör formájában magukhoz vehetik, ezesetben legfeljebb az üvegvisszaváltással kell bajlódni. A kiskorú problémáján még gondolkodom…
Én örülök a morzsának! Amikor megvágom a friss kenyeret és ezer felé röpköd a ropogós morzsa, na akkor jó a kenyér! :)) Kihülés után már nem morzsálódik a saját sütésű. Egyébként én is a jénaiba teszem vissza, amiben sült.
Nálunk hasonló a kenyértartó, mint a legfelső képeden. Alatta tartjuk az ugyanilyen méretű morzsatálcás vágódeszkát és úgy csinálunk, mintha a kenyértartó tartozéka lenne: ha kivettük a kenyeret, elegáns mozdulattal kihúzzuk a deszkát, szeletelünk rajta és hasonlóan laza csuklómozdulattal visszatoljuk. Nem dicsekvésképp, de ez saját találmány, és nem is kellett túl sok energia ahhoz, hogy kényszerítsem a családtagokat a használatára, néhány sikítás a rengeteg morzsa láttán, ma már gond nélkül használja mindenki. Jobbat nem tudok.
Amint kihűlt a frissen sült kenyerem, vastag konyharuhába csomagolom és megy a fa kenyértartóba. Vágni is a konyharuhán szoktuk, de amint már többen elmondták, a saját kenyér nem morzsálódik vészesen. Ami mégis termelődik, azt időnként lerázom a mosogatóba.
Köszönöm a kommenteket, kicsi vigasz, hogy máshol sem teljesen morzsamentes a környezet:)
Sajnos ezek nemhogy a házi kenyérből, de egy félliter tejből is rengeteg morzsát tudnak generálni…
Gondoltam még külön kenyérvágó konyhára, a nyárikonyhákhoz hasonlatosra, de nem akarnak új házat sem.
A jelenlegi rácsonvágás talán működne, ha akkora lenne a rács, mint a fél konyha, hát ehhez meg már ugye az előző megoldás passzolna.
Kata, azt az oldalt én is megtaláltam, de sajnos mostanában nem járok Korond felé, pedig indokolt lenne.
Ha mégis valami csoda folytán megvilágosodnék és csodásan rendeződne a morzsahelyzet, mindenképp megosztom.
Ja, és nem szeretjük a sört, pedig az ötlet?!!! Gyerek meg ehetne űrhajós tablettás kenyeret:)
Sehol sem morzsamentes kornyezet :)
viszont tegnap lottem a Cora-ban ezt a “Fenyő morzsatálca” -t
az ara’ra nem emlexem pontosan, parszaz Ft lehet, meretet tekintve szerintem csak a nagyobbfajta, kb. 2kg kenyernek valo tartoba fer bele
kicsit ugy nez ki, mint amiket alt.isk. 6-7 oszt. technika oran csinaltunk, es a minosege is olyan – tulajdonkeppen egy fa-talca, benne fa-racsozattal
ki lehet adni a csemeteknek hazifeladatnak
http://img97.imageshack.us/i/dsc06376.jpg
aquarius
huppsz, egy “/” jel lemaradt a link vegerol, azt biggyesszetek meg oda es menni fog
nagyithato is a kep….
sorry
Aquarius, köszi:)
Azt hiszem, nálunk konyha nagyságú kellene…
Sziasztok, véletlen tévedtem ide, ugyanis kenyér boxot keresgéltem a neten. Fémet szerettem volna, de nagyon jókat derültem a poszton és a kommenteken is. Szenzációsan írtok :) Megoldódott a morzsa helyzet? :)
Cserke, hogy én ezt csak most vettem észre….. nahát.
Na figyu. Nálunk a helyzet ez ügyben tragikus, talán csak annyival jobb, hogy egy darab hímnemű van, de szerintem egyszemélyben több morzsát gyárt, mint nálatok. Saját meglátás. Néha kiborulok, és mindenféle intézkedéseket hozok, de hiába.
Nevet rajta. Érted ezt? Nevet!
Pedig van egy nagyon jó kenyértartónk. Egyszer majd lefotózom, hasonlít a zöld alattira. Műanyag, azon vágsz, két oldalon pedig fel lehet csukni. A kés mindig ott van benne. Csakhát. Egy másnapos baguette, ciabatta, amit szeret, megszáradva :), azt vágja, akkor repül a morzsa rendesen.
Persze próbálkoztam én is előre felvágott kenyérrel, naná!!
Többszöri kirohanásomra elmondta, hogy ő csak frissen szelve szereti a kenyeret. A felszelt az nem olyan. Mert az anyukája, ő mindig felvágta. És másnaposan. (Hát kérem, itt van a kutya elásva!:)
A sötétebb kenyerekkel nincs nagy baj, azon túltenném magam, de a fehér, az infarktusközeli állapotot okoz minden alkalommal.
Szóval még a szuper kenyértartó mellett sincs ötletem. Egy férjet úgy kell elfogadni, ahogy kaptuk, és ez – néha, a rengeteg szuper jó tulajdonságai mellett is – meglehetősen nehéz.
Azért szólj, ha találtál megoldást, égetően szükségem lenne rá.
[landy](#10942510) , errefelé a helyzet változatlan. Vagyis morzsás…Pedig van tálcás kenyérdoboz:)
Időnként befenyegem a népet, hogy szankciókat alkalmazok, de ennyi az egész. Mert ők meg esküsznek, hogy nem ők morzsáztak, tehát csak én lehetek a morzsagenerátor:)
[Mamma](#10947426) drága, hát ha előbb szólsz, hogy így kell elfogadnom!:)))
Vagy legalább, ha annak idején tudom, hogy az anyját kell faggatni, ő hogy vágj a kenyeret… Bár náluk önkiszolgálás volt, most jut eszembe…
Feltétlenül szólok , ha valami szenzásiósat ötlök ki (másik pasi?, tüchtig, morzsátlan?) és köszi a vigaszt!
Mégis jobban viseli az ember, ha tudja, hogy osztozik a morzsás sorsban másokkal.
Tetszenek a hozzászólások. Én is pontosan a kenyérmorzsák miatt felbosszantva magam kezdtem kenyértárolókat keresni a neten, de itt kicsit megnyugodtam. Mondjuk mi csak a polcon tartjuk, onnan meg hullik le a pultra és az ott levő poharas tálcára. De ezen még lehetne házilag is finomítani. Azt mondták, varrnak kenyérzsákot. Talán ez, meg még amit láttam a neten a képek közt: praktikus fonott kenyértároló kosarak foganytúval, amit ki lehetne a polcról emelni, lennének jók a tárolásra.
Tetszenek a hozzászólások. Én is pontosan a kenyérmorzsák miatt felbosszantva magam kezdtem kenyértárolókat keresni a neten, de itt kicsit megnyugodtam. Mondjuk mi csak a polcon tartjuk, onnan meg hullik le a pultra és az ott levő poharas tálcára. De ezen még lehetne házilag is finomítani. Azt mondták, varrnak kenyérzsákot. Talán ez, meg még amit láttam a neten a képek közt: praktikus fonott kenyértároló kosarak foganytúval, amit ki lehetne a polcról emelni, lennének jók a tárolásra.
[mary](#12098076) , ó, hát ennyi idő távlatából be tudok neked számolni róla, hogy nálunk már van kenyérdoboz megint. Tálcával.
Meg kenyérmorzsa. Mindenhol.
A személyzet meg nem takarítja rendesen.
Kis füles kosár biztos jó lenne, de én már rezignált vagyok.
Mi ilyen morzsás népek voltunk, vagyunk és alighanem leszünk is.
http://www.kosarhaz.hu/kosarhaz-webshop/1506-kenyertarto.html
http://eletforma-shop.hu/kenyertarto-fiokos-bukk-p-2858870.html
Kapható a fenti helyeken, ha még nincs. Én is ilyet kerestem, találtam
Jó régi bejegyzés, de látom, hogy nem egyszerű azóta sem megoldani a dolgot, köszi a tippeket piros:) Nekem végül pont ilyen lett, amit linkeltél, évek óta használjuk.
És morzsa persze azóta is van.
Jó régi a poszt,de ha valami idetéved: még mindig kapható a fiókos kenyértartó, de ha nem vagy a konyhában helyhiányban akkor a kenyértartó elé beállíthatsz egy mozsatálcát és nagyon jól is mutatnak együtt :) (egyébként én most újítottam be egy morzsatálcát ami 1000 ft-ba került a Praktikerbe ;)
Szia, köszi a tippet :) Azóta (jó régóta) morzsatálcás redőnyös fatartónk van. De lassan megint aktuális, kezd ronda lenni…