Levendulás-marcipánkrémes piccolini (Segítsüti 2014)
Levendulás-marcipánkrémes piccolini
14.5 dkg tejföl
6.5 dkg tej
2-4 ek. szárított levendula (ízlés és vállakozókedv szerint)
1 tk. vaníliakivonat
28 dkg liszt
15 dkg cukor
6 dkg vaj
5.5 dkg olaj
2 nagy tojás
1 1/4 tk. sütőpor
1/4 tk. szódabikarbóna
levendula színű ételfesték
máz: 10 dkg porcukor annyi vízzel + néhány csepp ételfestékkel elkeverve, hogy folyós legyen (mint a mézes írókázáshoz használt)
töltelék: kb. 35-40 dkg marcipánmassza, 1,5 közepes citrom levével összedolgozva (marcipán mennyisége emelhető, ha valakinek ez kevés lenne, akkor a citromot is lehet arányosan növelni. Nagyon nem érdemes túlcitromozni, mert az a cél, hogy a levendula ízét kiemelje, nem a citrom dominanciája.
A levendulát előző nap beáztatjuk a tejbe. Másnap leszűrjük, alaposan kinyomkodjuk.
A tejet, tejfölt, vaníliakivonatot és az ételfestéket simára keverjük.
A cukrot, vajat és olajat fehéredésig habosra keverjük, kb. 5 perc alatt. A tojásokat egyesével alaposan beledolgozzuk a vajas masszába.
A lisztet, sütőport és szódabikarbónát összekeverjük majd átszitáljuk.
Hozzáöntjük a tejes keveréket és a vajas harmadát, óvatosan összekeverjük, majd a vajas massza maradékát két részletben beledolgozzuk.
Keksznyomóval vagy csücskén kivágott nylonzacskóból nagyobb mogyorónyi adagokat nyomunk egy sütőlapra vagy sütőpapíros tepsibe.
180 fokra előmelegített sütőben kb. 8 perc alatt sül meg. Vigyázni kell, mert könnyen túlsül, nem kell az aljának barnának lennie.
Kettesével megtöltjük marcipánnal és a tetejét néhány csepp színezékkel megfestett cukormázzal díszítjük.
A máz száradásáig száraz, levegős helyen tartjuk, sütőpapírral letakarva.
Ezek voltak a száraz tények.
De azért van még pár dolog, amit nem árt tudni. Ennek a sütinek csak úgy szabad nekifogni, ha napsugaras hangulatban van az ember, mert becsúszhatnak dolgok. Nálam mindenképp, bár biztosan vannak számosan, akik szemrebbenés nélkül prezentálják elsőre.
Elsőre én is, ahogy az megesik. Akkor azt ember azt hiszi, ez már mindig így lesz. Pedig dehogy.
Első alkalommal arra gondoltam, mennyivel jobb lesz, ha megdarálom egy kis porcukorral a levendulát és bele is rakom a tésztába. Kifogástalanul működött, a végeredmény a Segítsüti fotókon látható.
Másodszorra, ugyanazokkal az alapanyagokkal, ugyanúgy elkészítve (csak az önbizalom, ami igen erős volt, az különbözött az első alkalomtól) a végeredmény szürke, csoffadt kerek kis lapok formájában mutatkozott.
Csak az lehet, hogy van benne, valahogy az alkotórészek véletlenszerű kohéziójának köszönhetően egy önhittségmérő, ami a készítő mellényének nagyságát jelzi. Amikor a mérce a pirosban, a tészta abban a pillanatban ellenállásba lendül és sztrájkolni kezd. Ezzel nevelve szerénységre az alkalmi cukrászt.
Egyébként ízre igen jó volt az az adag is. De az a kategória, amire azt kell mondani a tudatlan fogyasztónak, hogy pont ilyen barnának kell lennie.
A következő manőver, hogy a beszürkülés elkerüléséhez inkább áztattam a levendulát a tejben egy napig, így is elég jól átvette az aromáját, úgyhogy a receptbe is így írtam végül.
Mostanra a család beletörődött, hogy időnként barna piccolinit kell enni (tölteléktelenül), mert az éles sütésnél is történtek gondok. Más volt a liszt és hiába van meg már nagyjából, milyen állagúnak kell lennie a tésztának, a nyers még rendben volt, de sülés közben szétterült, mint a palacsinta.
Újbóli nekifutásra, karcagi bioliszttel nem volt gond.
A jó állag krémes-könnyű, mint egy sűrű tejszínes csokikrém, kiadagolva csak kissé terül.
Ha mégis stimmel az egész (véletlenül) akkor erősen résen kell lenni és abban a pillanatban kiszedni a sütőből, amikor még a szín szép, a süti meg már nem nyers kicsit sem. Ez csak odafigyelés kérdése, 7-8 perc után ha benyomom a tetejét az egyik kis korongnak és nem marad meg a mélyedés, lehet kiszedni.
Ételfestéket nagyon ritkán használok, talán ha két ilyen recept van fent, az egyik a macaron.
Amit ehhez a sütihez használtam, külföldön vettem, levendulaszínűnek volt meghatározva. Hát, szép színe van, de nem levendula. Viszont a maradék cukormáz, ami a hűtőben üldögélt, 2 nap múlva pont elérte azt az árnyalatot…
Lehet kísérletezni a sima, magyar folyékony festékkel, kék és piros színt keverve, nálam a zöld működött annak idején a macaronnál, bár ott is nagyon kellett figyelni a sütési időre, nehogy barnulni kezdjen. Nekem kezdett.
Az összes fenti (és egyéb, meg sem említett) bonyodalomtól eltekintve, nagyon szépséges-illatos a nyers tészta is és fantasztikus állaga van és a legtávolabb álljon tőlem, hogy bárkinek a kedvét el akarjam venni.
Ahogy az lenni szokott, amikor nincs tét, flottul működik minden.
Azért remélem, hogy a következő adag kevésbé kalandos lesz.
A tésztát ki fogom próbálni tortalapként is. Piskótaszerű, könnyű, és sokáig puha, nem morzsálódós marad és nagyon finom.
Nem muszáj éjszaka sütni, ahogy ez alkalommal történt, de nem árt, ha jó nagy helyünk van, ahol a cukormázas darabok szép nyugodtan száradhatnak.
A már említett amerikai barátom, Laurie a múzsa. Ez a süti is (csakúgy, mint a báránysüti és a pani popo is) nagyrészt neki köszönhető, bár kissé átdolgoztam a receptet.
A szóban forgó hölgy valami elképesztően ügyes és csodaszép dolgokat süt és főz.
Japán felmenőkkel, szívderítően változatos családdal és környezettel bír, többek közt egy hawaii sógorral, egy olasz legjobbbarátnő-szomszéddal, egy igazi amerikai férjjel, valamint a fennmaradó bőrszínek-nációk is képviseltetik magukat a szűkebb környezetében.
Ennek köszönhetően a repertoárja a konyhában igen változatos. A külalak és precizitás igazi japán, nagyon ügyes keze és finom ízlése van. De emellett az összes többi nemzet konyháját hagyta beszivárogni, némi olaszos könnyedség, trópusi napsütés, amerikai gyakorlatiasság is jelentkezik az általa készített ételekben.
Az ügyességéhez-precizitásához felérni sosem fogok, a türelmének a 20 %-a van meg bennem úgy nagyjából. De az ötletekre és új dolgokra nyitott vagyok.
Az is valami.
Sajnos az amerikai mértékegységekről nem hajlandó lemondani, én meg kénytelen vagyok átváltogatni, ha valamelyik receptjét ki akarom próbálni.
A mérlegem tud folyadékot is mérni, de egyszerűbb mindent súlyra átszámolni, miközben lehet mondogatni, hogy mennyire az agyamra megy a cup, oz, meg a többiek.
1 hozzászólás
[…] voltam erős különben sem, szóval valami mindig lemarad, kiömlik, elfelejtődik. A legjobb a piccolinik sütése volt, az még honi terepen sem egyszerű, most azért könyörületből sikerült elsőre, […]