Raymond Carver: Nem ők a te férjed -Andrew Wyeth
Olvasom én most ezt a Raymond Carvert, Nem ők a te férjed.
Kis adagokban.
Ez a Carver jó, nagyon jó, de muszáj porciózni.
Novellák, sorban egymás után, szikársággal, spórolósan a szavakkal, érzelmekkel, rettenetes egyszerűséggel.
Némelyik csak úgy lóg a levegőben, nem tudod mi a vége, de mindegy is. Semminek nincs értelme, csak úgy élünk, de minek, senki nem szeret, senkit nem érdekel, mi van veled.
Mindenki halad el egymás mellett, lehet, hogy egy kicsit belepiszkálnak egymás életébe, de mindegy, mindegy. Minden mindegy.
Csak úgy kopognak a szavak lefelé, mintha kavicsot dobálnál egy bádogkannába. Csörren, kicsit felveri a többit, aztán néma csend.
Ennyi lenne az egész? Ezért kapaszkodunk?
Nem pont az a darab, amit téli depresszió pajkos elhessintésére használnék, nem ám.
Viszont garantált, hogy egy kedélybeteg menten valami olyan keresésébe fog, amivel tartósan tud ártani magának.
Meglehetősen hányatott élete volt, alkoholista, erőszakos apával, korai házasságal. 20 évesen már két gyereket kellett eltartania, mindenféle vacak munkákból, aztán hiába lett sikeresnek mondható, az alkoholizmustól nem tudott megszabadulni. Ha nem hal meg tüdőrákban 50 évesen , a pia miatt valószínűleg amúgy sem ért volna meg matuzsálemi kort.
Tökéletesen passzolnának a könyv hangulatához Andrew Wyeth képei.
Az ő élete sem volt fenékig méznyalás. A papa festő, öt gyerek van. Iskolába egyiket sem engedi, otthoni oktatásban részesülnek. Viszonylag kevés fantázia kell hozzá, milyen gyerekkoruk lehetett, ha már az is megvan, Andrew valahol ezt mondja: Papa majdhogynem börtönben tartott, megtartva engem csak magának, a saját világunkban, és senki mást nem engedett be ebbe a mi világunkba.
Kicsit talán enged a gyeplőn, mikor ismertté válik, de a jó start rányomta erősen a bélyegét Andrewra.
A sors iróniája, hogy amikor apukától nagy nehezen megszabadul, kap egy olyan feleséget, aki valószínűleg női kiadása a kedves papának. Megható szavak egy gyengéd hitves szájából: Rendező vagyok és enyém a világ legnagyszerűbb szinésze .
Sajátos a kritikai fogadtatása . Az egyik legismertebb amerikai festője korának, némi felhangokkal, egyik kritikusa szerint a leginkább alulbecsült és legnagyobb mértékben túlbecsült művész.
Akárhogy is, ő azért szép hosszú életet élt, gyors betegség után 91 évesen halt meg.
A képei mesteriek, sallangtalanok, csakúgy mint Carver prózája. Semmi fölösleges nincs, csak az érzés: minek, minek, minek.
Ami akár idillinek lenne mondható, az is ijesztő kicsit.
Mint a filmekben a derűs jelenetek alá vágott gerincborzoló zene, amitől tudod, a következő pillanatban valami olyan történik, vagy már meg is történt, csak te még nem tudod.
Ő pedig maga Wyeth, David Alan Harvey fotóján.
Legutóbbi hozzászólások