Ajándékötlet (nem csak) karácsonyra 3.
Az idő, amit valaki veled tölt, rád figyel, meghallgat, megnevetett, játszik veled, pénzért nem vásárolható.
Azt csak kapni lehet, vagy adni, megvenni semmiképp.
Ezért is szeretem a társasozást.
Nálunk a toplista élén évek óta a Catan. Nekünk a tengeri utazós kiegészítés van, és a 6 személyre bővítős pluszban, de a tengerest ritkán csapjuk hozzá. Területfoglalós, stratégiás, kicsit megdolgoztatja az agyat, lehet különböző cseles manővereket bevetni, de a legeslegjobb része az alkudozós, kártyacserélgetős. Persze lehet ebben is kiszúrni a többiekkel, sőt, elvetemült versenyzőknél példa volt kartellezésre is, ami komoly megtorlást von maga után. Nálunk már vannak különböző szófordulatok (fejvesztve fejlesztek), mindenkinek van egy saját játékstílusa, de én azt szeretem leginkább, hogy nagyon sokat nevetünk mindig.
Mióta Sarj nagyobbacska, ő is partner. Kisebbeknek létezik a koruknak megfelelő változat, de annak idején nagyon szívesen volt bankos a nagyobbaknál. Ez a poszt ugyan a játékban külön nem létezik, de az nem számít.
Külön erénye számomra, hogy szép kivitelű, meglehetősen tartós anyagból van, a bábuk pedig fából.
Nemrég felfedeztem, hogy van ennek kisebb méretű kiadása, ami akár ketten is játszható, ellentétben a nagy játékkal, ahol három játékos a minimum. De pl. ha megyünk messzebbre családilag autóval, egyébbel, akkor mindig csak két szabad ember van, tehát ez is szempont.
Ezt is feltettem a kívánságlistámra, bár az idei jézuskáé már betelt.
A fenti alapjátékhoz vásárolható még mindenféle kiegészítés, de mi még mindig nem untuk meg ezt sem.
Én valamiért nem vagyok annyira oda a Carcassonne-ért, de gyermedvény ezt is nagyon szereti, hasonló területfoglalós, mit a Catan.
Ketten is játszható.
Ez is szép, jó kézbe venni, szintén bővíthető mindenfélével.
Másféle játék a Labirintus, de ez is sokszor előkerül. Régebben a Furfangos labirintussal játszottunk a deddel, én, meg Hős pedig a Mesterek
labirintusával. Na, ezzel csak az volt a gond, hogy egy idő után gyakran húztam én a rövidebbet. Mióta nem kicsi gyerekünk van, ő is sokszor megver benne, pasik…:)
Sortolós-útépítős játék, szintén előre kell gondolkozni benne. Logikát fejlesztős, kitologatós.
Ezeket ketten lehet játszani.
Most fedeztem föl, hogy van belőle még Disney hercegnős változat, rózsaszín játékosokra hangolva:)
Ezek is nagyon szép kivitelű, tartós játékok, a furfangos szerintem már vagy nyolc éve megvan nekünk és még mindig jól néz ki. Ezért is szeretem egyébként a Ravensburger játékait.
Hasonló agytorna a Metro, ahogy a nevében is benne van, egy városban a metróvonalakat kell kiépíteni. Szintén ketten játszható. Sarj ezt nem szereti annyira, én meg igen. Kicsi szépséghibája, hogy Hős ebben is elég hamar megver…
Nem is olyan rég még nagyon sokszor játszottunk a Guess who-val. Ötletes kitalálós játék, ez is logikázós, de nem annyira nehéz. Nem tart túl hosszú ideig egy menet, külön erénye, hogy akár kocsiban, menet közben is játszható. Nekünk még egy régebbi változat van, a neten találtam több félét.
Amivel már nem játszunk, mert kinőttük, de a gyerekek nagyon szeretik az a Tick… tack… bumm!
Tartozik hozzá egy időzített bomba , ha nem tudod elég hamar beilleszteni a kihúzott szótagot egy szóba, akkor a kezedben robban. Ez így eléggé csúnyán hangzik, tudom, de a gyerekeket a militáris része nem érdekli, jókat lehet nevetni a pórul jártakon, meg azon, hogy milyen gyorsan igyekeznek a vége felé a másiknak lepasszolni.
Kártyákat is szeretjük, sokszor játszottunk Solot, ennek is van gyerek változata ,és felnőtteknek való is.
Ehhez hasonló az Uno, szintén több változatban, ebből is van gyerekeknek való. Nekünk Unoból a Harry Potteres van meg, ami szerintem már nem kapható, ami eléggé kár, mert nagyon szép grafikájú.
Mind a kettő jó kis játék, szintén nagy erény az utaztathatóság, én nagyon ellenzem amikor a gyerek dvd-t néz még a kocsiban (is). Persze időnként eléggé fárasztó szórakoztatni, de tessék, nagy lesz a gyerek, bedugja a fülébe a zenét, aztán kész. De legalább közben a tájat nézi:))
Jó cucc a Blokus is, egyedül és ketten is játszható logikai játék.
Amit a hordozhatós Catan mellé kinéztem maguknak az a Dominion. Nem ismerjük, de nagyon tetszik, amiket hallottam róla.
De ez már alighanem szintén nem fér be az idei zsákba.
Biztosan ezeken kívül is van nagyon sok jó játék, nálunk ezek azok, amiket gyakrabban előveszünk-vettünk és nem untuk meg.
Utánanéztem, az összes kapható olyan netes webáruházban, ahol személyesen is átvehető, vagyis ha valaki még bajban van ajándékilag, karácsony előtt nagy eséllyel hozzájuthat.
Ami idő szűkében valószínűleg már nem kerülhet a fa alá, de ki nem hagynám a sorból, Bohony társasjátéka a Meskán.
A képeit is nagyon szeretem, a játék is hasonlóan szépséges, szemgyönyörködtető. Szintén nála kapható a saját képeiből készült kirakós, ugyanilyen egyedi és szép.
Ha nem is mostanra, másik karácsonyra, születésnapra nagyon szép ajándék bármelyik.
Hát így.
Nálam a karácsonyi hangulat még várat magára, pedig tegnap direkt sütöttem egy nagyon finom töltött mézeset, de ezek mindent elrontanak, ahelyett hogy hosszasan csodálták volna, megették ami a szemük elé került.
Mi most fogjuk megpróbálni a Ki nevet a végén-t, elvileg már tudnak hatig számolni a dobókockán, kíváncsi vagyok sikeres lesz-e. De én már azt várom amikor végre megtanítom őket kanasztázni. Máig emlékszem arra a boldogságra amikor a nagyim és a két barátnője először bevettek negyediknek a játékba…
Nálunk az Alhambra és a Stratego a favorit, bár általában vádaskodásokba és vitákba torkollik :DD, amit csak egy újabb kör tud levezetni, hogy azután kezdődjön minden elölről.
Helyben nálunk van egy király játékbolt, ha erre járnál, a Posta mögött. Csupa kreatív, a piacon eddig ismeretlen logikai cucc, kézműves kidolgozás, egymás kezéből tépi ki a család, nagymamák, uncsitesók…
És a tulajok is hozzáértők! Én mostanában csak ott vásárolok. Még van is egy köröm ott holnap.
http://www.varazsvar.hu.
@Judit, tényleg, Ki nevet a végén, azt el is felejtettem, bár őszintén szólva inkább a nagy hisztikre emlékszem, amikor nem ő nyert…
És a kanasztát is jól elfelejtettem már, pedig gyerekkoromban mennyit játszottunk és hogy szerettem.
Mostan meg römizünk, rablósat, vérremenően:)
@piszke, Alhambra tényleg jó, másikat nem ismerem. A mellékes cirkuszolást kihagytam, meg azt is, hogy vannak felnőtt játékosok (nem a családból), akik nem tudnak veszíteni, ez sokszor eléggé vicces:) Naná, hogy élethalálharc van nálunk is:)
Az a bolt jó lehet, ha arra járok, majd megnézem, bár most már nálunk inkább a nem gyerekeknek való játékokra van kereslet.
Meg a süthetőpapírosba is beugrok, ha megmondod, hol van.
A papírbolt a MOL kút mögött!
És ez az!! A játékboltban 0-99-ig vannak játékok, és főleg a logikaisak alázóak mondjuk 12 évessel való küzdelemben, és a házastársi vitáknak és csúfolódásoknak is kiváló melegágya. Abalon, Quoridor és ezeknek a gyártóitól bármi inkább kamaszkortól való, vagy 6éves zseniknek.
[piszke](#11042155) , na majd talán jövőre megnézem, ha máskor nem, a menetrendszerű botanikuskertezéssel egybekötve.